Tamás Attila - Schein Gábor szerk.: Irodalomtörténet, 2003. 34/84. évfolyam
Tanulmányok - Völgyesi Orsolya: Fáy András „különös házassága” 457–467. p.
VÖLGYESI ORSOLYA Fáy András „különös házassága" A Magyar Tudományos Akadémia Fáy András születésének centenáriuma alkalmából pályázatot írt ki „Fáy András életrajza s munkáinak kritikai méltatása" címen. A beérkezett négy pályamű közül az Akadémia Radics Ferenc munkáját ítélte a legjobbnak. A munka 1890-ben könyv alakban is megjelent. Azóta sem született hasonló alaposságú, átfogó életrajzi monográfia Fáy Andrásról. Radics ugyanis nemcsak az írói életművet és a közéleti tevékenységet mutatta be rendkívül részletesen, de igyekezett betekintést adni Fáy életének mindennapjaiba is. Radics az anyaggyűjtés során nemcsak a rendelkezésre álló levéltári és nyomtatott forrásokat nézte át, de megkereste a még élő ismerősöket, családtagokat, akiktől szintén értékes információkat remélt - egyébként a legközelebbi hozzátartozók, Fáy felesége és fia ekkor már nem éltek. Badics hagyatékában ma is megtalálható az a levelezés, melyet a monográfia írója az általa megkeresett személyekkel folytatott az adatgyűjtés időszakában, és így megragadható az is, hogy Badics a Fáy András magánéletére vonatkozó ismereteit hogyan építette be az elkészült életrajzba, milyen adatokat használt fel, esetleg melyeket hallgatott el az általa kívánatosnak tartott Fáy-portré megalkotásakor. A hagyatékból kiderül, hogy Radics legfontosabb „adatközlője" az író még élő unokaöccse, Fáy Béla és a család régi barátja, Karacs Teréz volt. Fáy Béla számára, aki az 1840-es években Fáy András házában élt, egyáltalán nem volt közömbös, hogy a közvéleményben milyen kép alakul ki nagybátyjáról. Radicsnak írt levelében le is szögezte, lelkiismeretesen kívánja azokat az adatokat közölni, „mellyek a'nagy szellemnek magánéleti és közpályafutási jellemét kidomborítják, hogy mintául szolgáljon az utókornak [...]"; majd hozzátette: „De egyszersmind óhajtom, hogy házi köre, és környezetében kerültessék minden oly árnyékolás mely sem a nagy jellem kidomborítására nem szükséges, sem az utókornak tanúságot nem nyújt semmi részben." Radics válaszában igyekezett eloszlatni Fáy Béla esetleges aggályait, az életrajzírásról vallott elképzelését ugyanis a következőképpen foglalta össze: „Legelőször is, hogy az elvre nézve tisztázzam magamat, én is azt az elvet vallom, hogy nem kell mindent elmondani az életrajzban s másutt sem. Az írásnak épen abban van a művészete, hogy az ember eltalálja, mennyit kell