Kulcsár Szabó Ernő szerk.: Irodalomtörténet, 2008. 39/89. évfolyam
Műelemzés - Keserű Katalin: Szajbély Mihály: Intermediális randevúk a 19. században. Arany, Kemény, Jókai & Co 610–625. p.
SZAJBÉLY MIHÁLY: INTERMEDIÁLIS RANDEVÚK A 19. SZÁZADBAN l het új életre kelni bennük, a szerző fantáziája és a művek közt lehetséges kapcsolatok szerint megszüntetve határaikat, úgy a kép és kép, mint a kép és zenemű között. Mintha játszana a festő a kései korok történészeivel, megtalálják-e saját szakterületeiken a forrásait, s ezek ismeretében és alapján újra tudják-e szervezniépíteni a művét, megtalálják-e a kulcsot a „technikájához". Kétségkívül sok fogódzót kínál: neveket, műcímeket, művészi eszközöket a különböző művészetek múltjából és jelenéből, a művészetekkel foglalkozó esztéták köréből. Egy személyben aranybánya a művészetközi tanulmányok (az összehasonlító művészetkutatás) vagy a művészetek tudományközi kutatásai számára, melyek a több irányból összeálló műértelmezési, egy-egy oeuvre vagy a művészet „működésének" megértését segíthetik elő. E téren a kutatások nem újkeletűek. Talán elég említenem Kiczenko Juditnak az „elveszett nemzedék" írói és a (festett vagy elképzelt) képek közti viszonyt is alaposan taglaló, nélkülözhetetlen munkáját 1973-ból. Éppen témája művészetközisége, az irodalomnak a művészi képhez fűződő esztétikai és egzisztenciális viszonya az, ami azonban Szajbélyt nem foglalkoztatja, új szempontokkal gazdagítandó az eddigieket, amelyek a mai kultúra „képi fordulatának" köszönhetőek. A kép elszaporodása ugyanis mentőövet dobott az eddig Gutenberg-galaxisnak nevezhető nyugati civilizáció híveinek, azon lehetőség bizonyításával, hogy kép és írás eredendően azonos, összefügg. Többek közt Murray Kriegerre, az irodalom megjelenésének képies „kereteire" és egy irigylésre méltó saját tapasztalatára, a berlini Pergamon Múzeum 2007-es, Das abe der Bilder című kiállítására hivatkozik Szajbély Mihály is. Másfelől az irodalom történetileg kimutatható, képalkotásra ösztönző sajátosságát is igazolja — átlépve épp a Kiczenko által vizsgált korszakot — az „interbestiális nyelv" (Bródy Sándor nyelve) elemzésével, mely a mindennapi kép megfogalmazhatóságáról és „teremtett" voltáról, azaz az olvasóra bízott képalkotásról szól. Ilyenformán a befogadóra és látására, a látáskultúrára és ennek tényeire, változásaira is tereli a figyelmet. Ez pedig több új tudomány felvezetését jelenti Szajbély könyvében. Mondhatnánk, hogy a sokáig művelt tematikus és stiláris vizsgálódások helyett a képi világgal és a látással foglalkozó kultúratudományok szempontjait ismerteti, szellemes és olvasmányos stílusban. Bevezeti az irodalomtudományba a médiatörténetet, úgy is, mint a képet generáló technikák , mint a kommunikáció történetét, aminek ugyan szintén vannak előzményei az 1970-es években. Martinkó Andrásnak a fotó jelentőségét taglaló irodalomtörténeti tanulmányában, de Szajbély ezt a kultúratudomány hierarchia- 3 SZEGEDY-MASZÁK Mihály, Szó, kép, zene, A művészetek összehasonlító vizsgálata, Kalligram, Pozsony, 2007. 4 KICZENKO Judit, Az „érzelmes regény" újjászületése. Az 1870-es évek epikája, Bölcsészdoktori disszertáció, ELTE Irodalomtörténeti Intézet, Budapest, 1973.