Kulcsár Szabó Ernő szerk.: Irodalomtörténet, 2008. 39/89. évfolyam

Műelemzés - Szilágyi Márton: Jókai Budapestje – Budapest Jókaija. A Budapesti Negyed Jókai-száma 469–473. p.

SZILÁGYI MÁRTON Jókai Budapestje — Budapest Jókaija A Budapesti Negyed Jókai-száma A Gerő András főszerkesztő irányításával működő Budapesti Negyed nem először szentelte tematikus számát olyan írói életműnek, amelynek szerves kapcsolata van Budapest múltjával. Jókai Mór kiválasztása és „budapesti íróként" való felmuta­tása csak látszólag meglepő ötlet, hiszen Jókai életének nagyobbik részét valóban ebben a városban élte le, s számos műve tematikusan is a főváros világához kap­csolható. Persze nincs szó arról, hogy Jókai „budapestiségét" mindenre kiterjedő, egyedül érvényes megközelítésnek lehetne tekinteni, hiszen kontextusként nyu­godtan az életműhöz és az életpályához rendelhetnénk - mondjuk - Komáro­mot vagy a Balatont is. Mindazonáltal a folyóiratszám témaválasztása olyan szem­pontot jelöl ki, amelynek komoly újdonságértéke van, s igen jó alkalmat kínál arra, hogy számos, az eddigiekben is felmerült megközelítést új fénybe állítson. A folyóiratszám két szerkesztője, Rózsafalvi Zsuzsanna és Lugosi András ezt a lehetőséget nem hagyták kihasználatlanul. A tőlük összeállított anyag inven­ciózusan bővíti ki a Jókai-kutatás szemhatárát. Ez a két kötetre rúgó összeállítás szerves módon kapcsolódik az 1970-es évektől határozottan átíródó Jókai-szak­irodalomhoz, amelynek egy új szituációban kellett újradefiniálnia a feladatait. Hiszen míg a Jókai-életmű még a hatvanas években is kétségbevonhatatlan ol­vasói népszerűséggel rendelkezett, ez a helyzet lassan, de gyökeresen megválto­zott. A legutóbbi olvasásszociológiai felmérések már a Jókai-olvasás drasztikus visszaeséséről (is) tanúskodnak, miközben azért az is kétségtelen, hogy a magyar írók közül még mindig Jókai számít a legnépszerűbbnek vagy legkedveltebbnek. (Vö. Gereben Ferenc, Olvasáskultúránk az ezredfordulón, Tiszatáj 2002/2., 61-72.) A helyzet tehát aligha annyira egyszerű, ahogyan Jókai „idegenségének" tézisét egy, saját empirikus benyomását és/vagy előítéletét objektív olvasástörténeti fo­lyamatként feltüntető, nagy tudású és elismert irodalomtörténész megfogalmazta: „Az első határvonal közismert: a 18. század vége, amikortól modern irodalmunk

Next