Irodalomtörténet, 2015. 96. évfolyam
2015 / 3. szám - TANULMÁNY - Szalisznyó Lilla: "Mértéket vettem Kelemen László úrnak a lábárol". Három alkalmi színmű a magyar színjátszás úttörőinek emlékére
296 TANULMÁNYOK Kérdés persze, hogy 1890-ben szükség lett volna-e erre. Ha fellapozzuk a Vasárnapi Újság 1890-es lapszámait, akkor a verssel kapcsolatban a következő eseményekről olvashatunk. 1890 áprilisában a kolozsvári vigadóban Mátyás király halálának négyszázados évfordulójára emlékeztek. A tudósítás szerint „ott voltak a város és megye tisztviselői, a honvéd és közös hadsereg tisztikara impozáns számban, a kolozsvári egyházak fejei, iskolák tanártestülete, az egyetem, az Erdélyi Irodalmi Társaság, a közművelődési egyesület, egyletek és testületek s a társadalmi osztály minden rétege”. Az ünnepség kezdetén a kolozsvári dalkörök elénekelték a Himnuszt.93 1890. augusztus 17-én Mikes-ünnepélyt tartottak Zágonban. A műsor zárásaként a helyi tanári kar elénekelte a Himnuszt.94 1890. október 25-én a Kerepesi úti temetőben megkoszorúzták Szigligeti Ede sírhelyét. Rákosi Jenő emlékbeszéde és a koszorúzás után „a zene- és énekkar a himnuszt zendítette rá s az ünneplő közönség szétoszlott”.95 A 19. század végi mindennapokban tehát a Himnusz nem írott és irodalmi szövegként van jelen, hanem énekelt és zenekarral kísért multimediális alkotásként. Figyelembe kell venni azonban azt is, hogy a versek megzenésítése esetében „országos ismeretségüknek, különleges helyzetüknek az az ára, hogy szövegük jó részét elveszítették, kitüntetett helyzetben csak egy-egy versszakuk van”.96 A Himnusz esetében ez az első versszak. A Váradi által idézett sor („»ki régen tép« / A Balsors”) a költemény első, mindenki által ismert versszakában szerepel. Abban viszont már korántsem lehetünk biztosak, hogy az egész verset is mindenki fel tudta idézni magában.97 A rendezés úgy tűnik, nem figyelt arra, ha a multimediális környezetben nem teszi valamilyen módon hangsúlyossá, kiemelt szerepűvé a „»ki régen tép« / A Balsors” idézetet, ahogy azt az írott szövegben az idézőjel megteszi, akkor súlytalanná válik a szerzői szándék szerinti többletjelentés, Kölcsey teljes víziójának felidézése. Sőt Balsors monológja alatt a látványvilág vette át a főszerepet. Ez 1890-ben még nem volt mindennapi megoldás,98 ezért valószínűleg ki is zökkentette a nézőt értelmezői 93 Vasárnapi Újság 1890/15., április 13., 245. 94 Vasárnapi Újság 1890/35., augusztus 31., 569. 95 Vasárnapi Újság 1890/44., október 25., 720. 96 Zentai Mária, Henriktől Peturig. Vörösmarty Mihály Keserű pohár című versének kontextusváltásai . Látható könyv. Tanulmányok az irodalmi medialitás köréből, szerk. Hász-Fehér Katalin, Tiszatáj Alapítvány, Szeged, 2006, 261., 276. 9/ A Himnusz az 1840-es években már megjelent az iskolai oktatásban, a műfajok szerint csoportosított szöveggyűjteményekben példaként szerepel a himnusz műfajára. Szabó G. Zoltán szerint Bloch (Ballagi) Mór 1845-ben kiadott Költészeti kézikönyvében szerepel először Berzsenyi Dániel Fohászkodása mellett. De ez még nem lett általános, más könyvekben más példák szerepelnek. Szabó G. Zoltán úgy véli, Tooth István Magyar szavalmányok könyve (1848) szilárdította meg a helyzetét ezen a területen. Vö. Kölcsey Ferenc Versek és versfordítások, s. a. r. Szabó G. Zoltán, Universitas, Budapest, 2001, 755-756. A recepciótörténet azt nem tárgyalja, hogy a 19. században memoriter volt-e a vers, és ha igen, mikortól. 98 A Nemzeti Színházban Az ember tragédiája 1883. szeptember 21-i ősbemutatója volt az egyik első olyan előadás, ahol elektromos világítást használtak. Az új fényerőt eleinte a színpadi felsővilágítás mennyezeti rendszerének (szuflita) kiegészítéseként alkalmazták. „Ám a fény irányíthatósága, erejének változtathatósága és színesítése így is lenyűgöző hatású lehetett. Vö. F. Dózsa Katalin: A kulisszáktól a stilizált színpadig. Még egyszer a Tragédia 1883-1915 közötti díszletterveiről, Színháztudományi Szemle 1997/32., 36.