Irodalomtörténet, 2019. 100. évfolyam
2019 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Kardeván Lapis Gergely: Petőfi sétálni megy. Avagy a séta poétikája az 1840-es évek városirodalmában és Petőfinél
KARDEVÁN LAPIS GERGELY! PETŐFI SÉTÁLNI MEGY 239 a magányos sétáló perspektívája fokozatosan a város irodalmi reprezentációinak is egyik meghatározó nézőpontjává vált. A város és nyelv, séta és beszédaktus kissé túlfeszített analógiái Michel de Certeau-nál 25 arra mindenesetre alkalmasak, hogy felhívják a figyelmet a térelbeszélések és térhasználatok közötti összefüggésre. Előbbieknek nem is annyira a témája, mint inkább a grammatikája és retorikája lehet beszédes a térbeli viselkedések megismerése szempontjából.26 Az 1840-es évek magyar városirodalmának elemzéséhez két előzetes distinkciót érdemes tenni. Először is figyelembe kell venni, hogy a nagyvárosi térhasználat újszerűsége csupán témaként, vagy a nézőpontszerkezet meghatározta poétika formájában is jelentkezik-e. Másodszor külön kell választani az elbeszélő próza és a költészet térpoétikáját, bár erős kapocsként köti össze őket az a sajátosság, amit a sétáló perspektívájának nevezhetünk. Míg a próza, különösen a hírlapi tárcaműfajok gyorsabban kialakították a megváltozott tér új ábrázolási sémáit, addig a költészetnek előbb a tájleírás felvilágosodástól örökölt hagyományával kellett megbirkóznia. A líra tájreprezentációiban ugyanis már jóval a 19. század előtt megkezdődött a költői látás képességének radikális átértelmezése: „[...] a tájleíró [helyleíró] költészetben a szem a képzelődés zűrzavarából kibontakozva fizikai eszközzé válik, és a nézőpont mindentudó helyett rögzített és korlátozott lesz, ahogyan az ideális és valószerűtlen perspektíva fizikailag hitelessé, a költő pedig a mindenütt jelenlévő szemtanúból egyszerű megfigyelővé válik” — fejtegeti John Wilson Foster John Denham 1642-es Cooper’s Hill című költeménye kapcsán.A7 E perspektíva szigorú alkalmazása természetesen vajmi ritkán eredményez maradandó esztétikai értéket. (Érdekes megfigyelni különböző mértékű érvényesülését például Petőfi, Tompa és Kerényi Az erdei lak leírására vonatkozó költői versenyében.) Nem az különbözteti meg elsősorban a jelen tanulmány tárgyát képező „sétáló verset”28 a látás fizikai aktusát többé-kevésbé a kompozíció szervező elvévé előléptető tájleíró (helyleíró) költeményektől, hogy tárgyául a nagyvárost választja. A „sétáló vers” valódi újdonsága a tájlírához képest a véletlen keresése és felmagasztalása. Az észlelésnek arról a kiszámíthatatlanságáról van szó, amit Jonathan Crazy Walter Benjamin nyomán így fogalmaz meg: „Benjamin szerint az észlelés erősen idő- és mozgásfüggő; világossá teszi, hogy a modernitás eltörli a szemlélődő nézőnek még a lehetőségét is. 25 Michel de Certeau, A cselekvés művészete. Séta a városban, Café Bábel 2009/3., 15-26. 26 Faragó Kornélia, Szemléleti terek, helyzeti reprezentációk. A térgondolkodás dominanciájáról, Tér(v) iszonyok és térkép(zet)ek, szerk. Bíró Csilla - Visy Beatrix, Bibliotheca Nationalis Hungáriáé - Gondolat, Budapest, 2014,17-24. 27 „Beginning with a discussion of Denham’s »Cooper’s Hill,« I want in particular to show how in topographical poetry the eye became a physical instrument instead of being confused with the muse and fancy, how point of view became fixed and limited instead of omniscient, how perspective became physically credible instead of ideal and unrealistic, and how the poet became an observer instead of an omnipresent witness.’’John Wilson Foster, The Measure of Paradise. Topography in Eighteenth-Century Poetry, Eighteenth-Century Studies, 1975—1976/2., 233. 28 Az önkényesen használt kifejezés a modern értelemben vett városlíra karakteres poétikai újdonságára utal. A Petőfinél megjelenő verstípus előzményeiről itt írtam: Kardeván Lapis Gergely, „Dejeszte be Múzsám a Városba velem”. Sétáló versek poétikája Faluditól Petőfiig . A genius loci. Irodalom és építészet, szerk. Kollár Árpád - Tamáska Máté, Martin Opitz, Budapest, 2019, 115-131. (TérTár. Térformák - Társadalomformák, 5.) (megjelenés előtt)