Irodalomtörténet, 2019. 100. évfolyam
2019 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Kardeván Lapis Gergely: Petőfi sétálni megy. Avagy a séta poétikája az 1840-es évek városirodalmában és Petőfinél
240 TANULMÁNYOK Soha nincs tiszta hozzáférési útvonal egy tárgyhoz; a látás mindig összetett, más tárgyak, vágyak és vektorok melletti, és azokkal átfedésben lévő.”29 Rebecca Solnit szerint ez magának a sétálásnak a legfontosabb hozadéka egyben: „A vidéki vagy városi sétálás gyakorlata kétszáz éve a megjósolhatatlan és kiszámíthatatlan felfedezésének kitüntetett eszköze”.30 Ezt aknázza ki Dumas Párizs mohikánjainak (1854-55) detektív-flanci főhőse, aki egy repülő papírfecni nyomába szegődik Párizsban, így lelve újabb és újabb kalandokra. És ezen a nyomon indul sétára Baudelaire A fájó Párizsának lírai hőse, „hogy megmártózhassék a sokaság fürdőjében”.31 Mint Williams írja: „Egy még sosem tapasztalt élvezet, az identitás újfajta kiterjesztése volt abban, amit [Baudelaire] a tömegbe való alámerülésnek nevezett.”32 Az ilyen értelemben vett séta Magyarországon az 1840-es évek Pest-Budáról szóló irodalmában válik előbb témává, majd kompozíciós elvvé. (Távoli előzménynek tekinthető Gvadányi József Egy falusi nótáriusának és Csokonai Konstancinápolyának néhány részlete.) Az elbeszélő próza városreprezentációihoz más irányból közelíthetünk. A szokásrendek és világmagyarázatok pluralitása, amely a nagyvárosok népességrobbanását kíséri, az (irodalmi) nyelvhasználatban a regiszterek fölcseréléseként, közhelyek kifordításaként, végső soron pedig az irónia alakzataként jelenik meg. Az általam városirodalomnak nevezett 1840-es évekbeli szövegegyüttes két legismertebb darabjának (Nagy Ignác: Magyar titkok, Kuthy Lajos: Hazai rejtelmek) újdonságát már Imre László hangsúlyozta (melléjük állítva egyes vonatkozásokban Petőfi A hóhér kötete és Jókai Szomorú napok című regényeit).33 A valóságillúzió ellenében ható, a szövegszerűséget hangsúlyozó poétikai megoldásaikat, nem-lineáris kompozíciójukat, nyelv és valóság problematikus megfeleltethetőségére tett narrátori reflexióikat késő romantikus jelenségként elemzi, előzményét többek közt Byronban, távoli párhuzamát pedig a posztmodernben jelöli meg.34 Nem idegen ez a nyelvi, alkotói attitűd a romantikus fősodortól sem, elég, ha a 42. Lyceum-töredékre emlékeztetünk: „mindenütt, ahol szóban-írásban folytatott párbeszédek során, s nem egészen rendszeresen filozofálnak, ott iróniát kell produkálni és követelni; az urbanitást még a sztoikusok is erénynek tartották.”35 (Az urbanitás itt antik retorikai értelemben szellemességet jelöl, ez sem volt független azonban a városi (római) és vidékies stílus ellentététől.36 A reflexiókkal 29 Crary, I. m., 34. 30 „Both rural and urban walking have for two centuries been prime ways of exploring the unpredictable and the incalculable, but they are now under assault of many fronts." Solnit, I. m., 11. 31 Charles Baudelaire, A tömeg . Szabó Lőrinc, Örök barátaink. A költő kisebb lírai műfordításai, II., s. a. r. Horváth Károly - Kabdebó Lóránt, Osiris, Budapest, 2002, 244. 32 „There was a new kind of pleasure, a new enlargement of identity, in what he called bathing in the crowd." Williams, I. m., 234. 33 Imre László, Műfajok létformája a XIX. századi epikánkban, Kossuth, Debrecen, 1996,177-196. 34 Uo. 35 Friedrich Schlegel, Lyceum-töredékek, ford. Tandori Dezső , August Wilhelm Schlegel - Friedrich Schlegel, Válogatott esztétikai írások, Gondolat, Budapest, 1980, 219. 36 Vö. Marcus Fabius Quintilianus, Szónoklattan, ford. Adamik Tamás és mások, Kalligram, Pozsony, 2008, 17. („Így egyrészt urbanitasnak hívják; ez az elnevezés, úgy gondolom, azt a beszédmódot jelenti, amely Róma városának egészen sajátos, a szóhasználatban és a hanghordozásban megnyilvánuló ízlését helyezi előtérbe, illetve azt a hallgatag műveltséget, amely a tanult emberek beszélgetéseiből árad, s amelynek ellentéte végeredményben a vidékiesség.")