Irodalomtörténet, 2019. 100. évfolyam
2019 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Kardeván Lapis Gergely: Petőfi sétálni megy. Avagy a séta poétikája az 1840-es évek városirodalmában és Petőfinél
KARDEVÁN LAPIS GERGELY: PETŐFI SÉTÁLNI MEGY 253 és amelynek angyali és ördögi vonásait egyaránt fölfedezhetni a Petőfi-féle flanér fiziognómiáján, Baudelaire Constantin Guysről szóló soraira Benjamin is nagy mértékben támaszkodott a maga modernitáselméletének megalkotásakor, innen idézem a flanér jellemzését: „Az igazi csatangoló, a szenvedélyes megfigyelő számára végtelen öröm, ha a sokaság, a változékonyság, a mozgás, a tünékenység és a határtalanság körében üthet tanyát. Soha nem lenni otthon és mégis, mindenütt otthon érezni magát, látni a világot, a világ központjában állni, de rejtve maradni a világ előtt: ebben lelik örömüket e független, lázas, pártatlan szellemek, kiket nem is lehet szavakkal leírni.”94 Petőfi a Pestben kettős stratégiát alkalmaz a látás és térhasználat új formájának poétikai eszközökkel való érzékeltetésére. Egyrészt, mint az eddigiekben láttuk, magát a megfigyelő (a térben és a látványhoz, a tömeghez képest elfoglalt) új pozícióját ragadja meg a nyelv figuratív eszközeivel, másrészt az így megragadott pozícióból feltáruló látványt közvetíti a nyelv referenciális, „valóságábrázoló” képességére hagyatkozva: ez történik a vers utolsó tizenkét sorában. S valóban, a vers második, tehát az okot az okozatból, a modern megfigyelőt az általa észlelt (létrehozott) látványból fölépíteni igyekvő része nagyon hasonlít a Nagy Ignácról fent idézett, nem fiktív városleíráshoz. Hozzá kell tenni a pontosság kedvéért, hogy Balzac és Sue városleírásai mindkét szerzőnek irodalmi mintát szolgáltathattak a pesti forgatag ábrázolásához. (A Jelenetek a párizsi életből egyik kötete megvolt Petőfi könyvtárában is.)95 A látás egyénítésének eszközéül nem a megfigyelő szubjektív benyomásainak, önkényes transzformációinak rögzítése szolgál a Pest második részében, hanem a látvány elrendezése. Petőfi ugyanis éles cezúrát von a látottak két csoportja közé: a vers 9-15. és 16-21. sorában két ellentétes városi térhasználatot mutat be. A vargainasok, bérkocsisok és kofák a várost működtető és ezért folyamatosan látható, életüket az utcán élő réteghez tartoznak; munkájukat végezve a nyüzsgő forgatag állandó ingerével látják el a megfigyelőt. (A zsebmetszők inkább a flanérhöz hasonló ragadozói ennek a televénynek. Az általuk űzött iparról Nagy is érdekesen számolt be egy életképében.)96 Rendészeti és építészeti eszközökkel ráadásul minden modern városvezetés arra törekedett, hogy ez a külvárosokban lakó tömeg otthonában se tűnhessen el teljesen az uralkodó polgári réteg szeme elől.97 A város reprezentatív és élvezeti tereibe szép időben kivonuló „tarkabarka nőnem" és „dicső arszlánok” a versbeli megfigyelő szerint térben („Hát ahol...”) és időben („szép időben”) is elkülönülnek az előbbi csoporttól. Fontosabb azonban a titkosság, a már emlegetett inkognito kiváltsága. Utóbbi csoport ugyanis szabad elhatározásából és a szabadidejét tölti az utcán, míg otthonában, munkahelyén vagy a kávéház ablaka mögött élvezi a „mindent látni, de rejtve maradni" privilegizált állapotát. Petőfi versének tanúsága szerint a nagyváros két dimenziója (a városhasználat két tendenciája) csupán a „kóborló”, a flanér sajátos 94 Charles Baudelaire, A modern élet festője, ford. Csorba Géza , Uő. Válogatott művészeti írásai, Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Budapest, 1964, 136. 95 Majláth Béla — Thallóczy Lajos, Petőfi Sándor hátrahagyott kéziratai és könyvtára, Magyar Könyvszemle 1880/4., 193-217. 96 Nagy Ignác, Mulatság a hídon. Fővárosi életkép, Pesti Divatlap 1844. Nyárhó (július) 1. hetében, 5-9. 97 Vö. David Vincent, Secrecy and the City, 1870-1939, Urban History 1995/3., 344.; Gyáni, I. m., 37-40.