Irodalomtörténet, 2019. 100. évfolyam
2019 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Hojdák Gergely: A politika színpada / a színpad politikája. Teleki László: Kegyenc
410 TANULMÁNYOK retorikáját ismét kitűnően ábrázoló drámapoétika finomságai közé tartozik például, hogy Maxim először tisztázza, hogy Virgil jóval idősebb nála („Maxim Vigil! már koros legényke lehetsz te. E hajfürtök vesztik színüket. Tíz évvel idősb nálamnál, — nem? Vigil Alkalmasint” - IV/112.), és hogy Orest sem fiatalember már majd a jelenet végén mégis leereszkedő módon „fiaim”-nak szólítja és egyszersmind megfenyegeti őket: Maxim Még egyet, fiaim! Helyzetünk bizonyos tekintetben egyforma: mind hárman szólhatunk, másban különböző: nekem hinnének, nektek nem. (Kezét szájára teszi.) E szerint intézkedjetek. (IV/114.) Valentinian meggyilkolása előtt Maxim egy egész jeleneten keresztül úgy játszik a rémült, életéért könyörgő Caesarral, mint macska az egérrel, s közben még az elcsábított császárnét is porig alázza előtte. Ez a jelenet - különösen az egész drámára jellemző aktuálpolitikai áthallások fényében 63 — a reformkori színpad egyik legdrasztikusabb momentuma lehetett, amelyet (a Bánk bánnal ellentétben) a szerző életében elő is adtak! A poétikai stílusgyakorlaton túl a már említett politikai áthallás is közrejátszhatott abban, hogy a végső leszámolásra egy közismert Hamlet-reminiszcencia, a bűnös uralkodó imája teremti meg az alkalmat, miközben a jelenet az ismert francia szállóigére („Le roi est mort, vive le roi") is érezhetően rájátszik: Maxim (ijedten magában) Még utójára megtanul imádkozni! Tovább nem késhetem! (Caesarra rohan, s keresztüldöfi tőrivel.) Szállj pokolba! (Caesar hosszas fájdalomkiáltással földre rogyik s meghal. Közép ajtókon betódul egy csoportőrség, kik közt: Julian, Caustin, Avenar, Orest és Vigil.) Mind. Éljen Caesarunk! (V/142.) Ironikus finálé A dráma nagyobb részére jellemző körmönfont „politikai” retorika feltűnő ellentétben áll a magánéleti szál erős pátoszával. Amit azonban Bajza és a nyomában járó kritikusok többnyire nem tesznek szóvá (vagy éppen túlságosan is nagy jelentőséget tulajdonítanak neki),64 az az, hogy a dráma szövege maga is vaskos (ön)iróniával 63 „A dráma kidolgozásában végig Császár szerepel, a nyomtatásban tompul Caesarrá a név. A birodalombuktató, ellenséges elem rend néven lép fel, csak a kiadott szövegben homályosul vandállá. Pedig hát a Gál Lajos-féle pánszlávizmus már a negyvenes évek előtt fellángolt a magyar egység ellen. A birodalom gyönge, befolyásolható uralkodói: Ferenc, utána V. Ferdinánd egyaránt alkalmasak voltak az abszolutizmus szabadságölő szellemiségének meggyűlöltetésére. A besúgók, rendőrkémek kijátszására minden lehető módot megragadott a forradalmi szellem. Ilyen ókori keretbe szorított radikalizmus és korbírálat a Kegyenc eredeti kidolgozásának első felvonása, mely a nyomtatott szövegben sokat enyhült. Főképen pedig a második felvonásnak egész második színe át meg át van szőve rejtett célzásokkal. Palladius elfogatásának egész tárgyalása burkoltan fedi a Lovassy—Kossuth üldöztetés törvényellenességét.” Romhányi, Teleki László és Kegyence. II., 148. 64 Bécsy Tamás éppen az irónia romantikus fogalmának a színházra való kiterjesztésével érvel amellett, hogy a Kegyenc ebben a mediális közegben nem lehet igazán hatásos. Vö. Bécsy Tamás, A zseniális