Irodalomtörténet, 2019. 100. évfolyam
2019 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Gerencsér Péter: Az irodalmi népiesség hagyományozódása az 1910-es évek filmadaptációiban
GERENCSÉR PÉTER Az irodalmi népiesség hagyományozódása az 1910-es évek filmadaptációiban* A „nép”, a „nemzet” és a „történelem” fogalmai a 19. század első negyedétől váltak máig ható módon a honi bölcsészeti diskurzusok alapvető orientációs pontjaivá. Bár a „nép” fogalmát szerteágazó jelentésben és többszörösen is ellentmondásosan alkalmazták különböző csoportokra és képzetekre, a használatmódok közös nevezője a jelölő presztízsének növekedése. A „nemzet” korábbi elitista, nemesi eredetű fogalma előbb kulturálisan, majd politikai értelemben is szélesebb, a társadalmi rétegződésen felülemelkedő közösséget kezdett jelölni. A „históriát” és a „történetet” leváltó „történelem” pedig a közösnek tételezett múlt narratív elbeszélése révén válhatott egységesítő hatóerővé. Az irodalomtörténészek között hosszú idő óta konszenzus van abban, hogy a 19. század meghatározó irányzata, az irodalmi népiesség e három képzethez (nép, nemzet, múlt) normatív kategóriaként fordult. A 19. századnak az antik mintákon vérfrissítést végrehajtani szándékozó új magyar irodalma a népköltészetinek vélt) elemeknek a magaskultúrába történő befogadását célozta, bár hogy ez mit is jelent, és milyen módon valósítható meg, áthidalhatatlan - mert nyilván feloldhatatlan - ellentétekhez vezetett. A népköltészet és a szépirodalom egyeztetése ugyan a közös hagyomány kialakítását tűzte ki célul, ám ebben a törekvésben az elit érdekei érvényesültek. Az irodalmi népiesség megkonstruálásának folyamatát újragondolva Milbacher Róbert világított rá: „Az irodalmi népiesség olyan sajátságos fogalma a magyar kultúrtörténetnek, amely messze túlmutat annak lehetséges irodalmi, művészeti vonatkozásain, hiszen a mindenkori nemzeti identitás alapkövét képezi.” Annak ellenére, hogy az irodalmi népiesség nem autonóm esztétikaként működött, hanem - a kultúra egészére hatást gyakorolva - a nemzet reprezentációjára vállalkozott, a kutatások zömét az irodalomtörténeti keret uralja. Szükséges azonban a mögötte álló ideológiák vizsgálatát szélesebb médiatörténeti, eszme- és társadalomtörténeti aspektusokra kiterjeszteni, mert a kultúra szegmensei és a médiumok egymással többszörösen kölcsönhatásban állnak, hálózatként fonódnak össze. Ebben a tanulmányban azt igyekszem igazolni, hogy a 19. századi magyar nemzeti irodalom és az 1910-es évek magyar némafilmjei között strukturális és funkcionális . A tanulmány a Nemzeti Kulturális Alap Szépirodalmi Kollégiumának 107102/3558 azonosítószámú pályázati támogatásával készült. 1 Klasszikus definiálását lásd: Horváth János, A magyar irodalmi népiesség Faluditól Petőfiig, Akadémiai, Budapest, 19782, 7-8., 10-11. 2 Milbacher Róbert, „...Földben állasz mély gyököddel...”. A magyar irodalmi népiesség genezisének akkulturációs metódusa és pórias hagyományának vázlata, Osiris, Budapest, 2000, 59-60.