Irodalomtörténet, 2019. 100. évfolyam
2019 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Gerencsér Péter: Az irodalmi népiesség hagyományozódása az 1910-es évek filmadaptációiban
420 TANULMÁNYOK egyik műfaja, a versfilm pontosan a film művészetként való elfogadtatása érdekében született. Ide tartozik a Simon Judit mellett a Tetemrehívás (Garas Márton, 1915), a Petőfi dalciklus (Janovics Jenő, 1916), a Csaplárosné a betyárt szerette (Janovics Jenő, 1917), vagy - immár a Tanácsköztársaság propagandacéljával ötvözve - a Jön az öcsém (Kertész Mihály, 1919). Amikor a Simon Juditnak a Mozgókép Otthonban tartott zártkörű bemutatója előtt Jászai Mari elszavalta Kiss József balladáját, a sajtó a 19. századi irodalomban alkalmazott kultikus beszédmód alapján ünnepelte az „istenáldotta művésznő” „harangzúgásként” zengő hangját, ami után „összünni nem akaró tapssal hálálkodott a meghatott közönség.”27 A Sárga csikónál kitapintható az az ellentmondás, hogy amíg a népszínmű az irodalmi és a színházi értékhierarchiában a 19. század második felétől presztízscsökkenést könyvelhetett el, itt az elavult műfaj újjáéledése következett be. A tekintélykülönbség magyarázata abban rejlik, hogy a filmes változatokban a nemzeti identitás ismérvét és a kultúraterjesztés instrumentumát, nem pedig annak felvizezését látták. Vagyis a népszínművek filmes változatainak értéktételezettsége magasabb volt. Hasonlót figyelt meg Király Jenő a némafilmes melodráma esetében is, amelynek rangja utóbb kezdett hanyatlani: „A régi mozinéző a »piff-puff filmekkel« szemben nagy művészetnek tartotta a melodrámát.”28 A filmadaptációk egyik legfőbb célja tehát a 19. századi nemzeti irodalom hagyományának folytatása volt, ami az új médium kulturális elfogadtatásának vágyával fonódott össze. A film „megnemesítésének” ideológiája Korábban egy kis léptékű korpusz, az 1910-es évekbeli rábaközi mozik működésmódja és a korabeli filmes gondolkodás összevetésével mutattam rá arra, hogy a mozit az elitek eleinte ellenállással fogadták, benne fenyegetést láttak a kultúra irányítására vonatkozó szerepükre nézve.29 Utóbb azonban már nem kiiktatni szándékoztak az új médiumot, hanem a saját céljaik érdekében bekebelezni, kisajátítani, aminek imperatívusza a film médiumának „felemelése” volt. Máshol azt is részletesebben tárgyaltam, hogy a presztízsemelés előfeltétele a terjedelem megnövekedésének látszólag kvantitatív tényezője volt, mivel csakis a hossz megnyújtása tette lehetővé a bonyolult meseszövést, amely a nagy narratívák elbeszélhetőségének záloga.30 így a nagyepikai téma filmes feldolgozásának és ezáltal a közösség kulturális kohéziójának technikai adottságai csak nagyjából az 1910-es évek első harmadától teljesültek. A film alacsony megbecsülése az 1910-es évek első felében a szórakozás és a kultúra közötti hierarchikus különbségtételből fakadt. A szórakozás elengedhetetlen feltétele a szabadidő kialakulása, amely nem a munkán kívüli idővel, hanem a pihenésen túli aktív tevékenységgel azonosítható. Jánosi György a szórakozás alacsonyabbrendűségének genezisét vizsgáló munkájában azt állítja, hogy a szórakoztató funkció 27 [n. n.]. Simon Judit a filmen, Az Újság 1915. november 20., 12. 28 Király Jenő, Mágikus mozi. Műfajok, mítoszok, archetípusok a filmkultúrában, Korona, Budapest, 1998,45. 29 Gerencsér, Elite Mozgó... 30 Gerencsér, Az ellenállástól az akkulturációig..., 226.