Irodalomtörténet, 2019. 100. évfolyam
2019 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Gerencsér Péter: Az irodalmi népiesség hagyományozódása az 1910-es évek filmadaptációiban
GERENCSÉR PÉTER„ AZ IRODALMI NÉPIESSÉG HAGYOMÁNYOZÓDÁSA... 423 rációhajhászat kielégítésére” törekedjen.44 A károsnak vélt filmeket Körmendy Ékes a „szennyfilm” terminusával illeti. Ő is a szórakoztató funkció „alacsony érzéseinek” bírálatát használja trambulinként, amikor a test/lélek vallási gyökerű aszimmetrikus oppozíciójából kiindulva a film „szellemi” használata mellett érvel, szembeállítva azt a testi alantasság kategóriájához tartozó szennyfilmmel.45 Bár a szerző a „szennyfilmet” alapvetően az ifjúság védelme érdekében stigmatizálja, árulkodó a retorikai párhuzam az irodalmi népiesség teoretikusai által fél évszázaddal azelőtt használt „póriassággal”. A film regenerációs programja közepette Körmendy Ékes azt szorgalmazza, hogy a „piszkot egészen kihagyják s azt kifogástalanná tegyék.”46 Az üzleti versenyt is a megnemesítés gátjának látja, mert szerinte ez a forrása annak, hogy a film „sohasem nemes irányban keres érvényesülést, hanem inkább a közönség szenzációéhségére spekulál”, így „[a] néző erkölcsi érzése nem nemeskedik, hanem ellaposodik és eldurvul.”47 Hasonlóan Keletihez, ő is a neveléssel befolyásolható ízlésbeli javítást jelöli ki programként, végső soron pedig azt, hogy a mozi az „egyik legjelentékenyebb kultúrtényező, a népnevelésnek hatalmas erejű intézményes eszköze" és a „művészi célok eszközévé” legyen.48 A mozi legfőbb hasznát a szemléltetés révén az oktatásban látja, külön kiemeli a történelemtanításban a kosztümös filmek és a „mozidráma" szerepét.49 Nemzetközi minták alapján a hazai szépirodalmi alkotások filmes adaptációját szorgalmazza: „a belföldi klasszikusok legkedveltebb munkáinak filmesítésével (Angliában különösen Dickens regényeivel) sikerült úgy a tanulóknál, mint a közönség nagy tömegei körében felkelteni az érdeklődést a filmesített munkák iránt.”50 Mindkét szerző tehát olyan miszszióval ruházta fel a filmet, amely sok szempontból az irodalom 19. századi funkciójának átvételét ígérte. A „szennyfilm” körüli retorika („nemesítés”, „piszok”, „alantas”, „eldurvul”) azért is árulkodó, mert a magaskultúra művészeti és oktatási funkciójához kapcsolt „tisztasággal” áll szemben, és ez a program nyelvileg is korrelációban áll a 19. századi irodalmi népiesség akkulturációs retorikájával. Milbacher Róbert irodalmi művek értésmódján keresztül mutatta ki, hogy a „népit” a 19. században csak a nyelvi megtisztulás szűrőjén átengedve, a nyersnek, vadnak gondolt hajtások lenyesegetése után tartották beírhatónak a magaskultúrába, amely kitermelte a „fent” és a „lent”, a „népies” és a „pórias” dichotómiáit. Milbacher szerint a Petőfi-kritikák során kikristályosodó póriasság kategóriájának megkonstruálása három tényezőt jelent: „(1) a népivel való szembesülés folytán »felszabaduló« és nehezen kordában tartható fenyegetést (az ember platonikus-keresztény fogalmára, az egész társadalmi rendre, irodalomrendszerre); (2) az eszményi, ideális helyett a reális, testi ábrázolását; (3) a »fent« hagyományosan 44 I/6., 22, 25, 45 „Az erotikus-sexuális és bűnügyi drámák azok, amelyekkel a legtöbb ember érdeklődését lekötni és lebilincselni lehet. Azoknál az embereknél ugyanis, akik szellemi életet nem élnek, akiknek magasabb vonatkozásokban nincsenek érintkezési pontjaik, ezek a darabok alkalmasak arra, hogy a megértéshez szükséges lelki rokonságot megtalálják.” Uo., 24., vo. 26. 46 Uo., 33. (Kiemelés az eredetiben.) 47 Uo., 97., 73. 48 Uo., 71., 71—72. (Kiemelés az eredetiben.) 49 Uo., 86., 71. 50 Uo., 86.