Iskolai Szemle, 1887 (7. évfolyam, 1-22. szám)
1887-11-10 / 19. szám
303 tehetségesebb, legtöbb oldalú s kiválóan termékeny és népszerű költője ; egy szóval a 18-ik század Petőfije. — De nem halt meg ön a mi költői, a mi örök, az itt él közöttünk, emléke lelkesíteni fog bennünket továbbra is nyelvünk és irodalmunk becsülélésére s a tudományok buzgó, fáradhatatlan művelésére! Kondor József. III. Csokonai V. Mihály arczképének leleplezésére. — 1887. október 26. — A sárga lomb csörögve hull bár S az erdők vig zaja kihal; Nem zeng a kis madár vidám dalt, Nem csattog édes ajkival ; Bágyadtan küldi bár reánk le Az ég szelid sugarait .• Az élet üki diadalmát A bús enyészeten ma itt! Ki az, ki mély nyugalma sirját Elhagyva hozzánk költözött ? Nagy szelleme egy század óta Él már e szent falak között ! S új testet öltve most magára Művész-ecsetnek általa : Itt van közöttünk, újra itt van. Ki régen már miénk vala ! Ismeri őt zengő liget s völgy ! Bár hosszú évek tizede kilenczszer zajlott el felettök, Emléke nem tűnt el vele ! Hisz elfogultság akit üldött, Keblökre lágyan ők vevék ! Mit fájdalom keserűvé tett, Megédesiték kenyerét! Miként az éjszak zord hegyére fáradt vihar nyugodni ül: A költő dermedt homlokán is Ború honol vihar felül ; Forró szerelme s néma búja Nehéz csatába küzdjenek ; Küzködjenek ! s nehéz csatájok Ütött szivén mélyebb sebet