Iskolakultúra, 1992/1 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 1. szám - TANÁRI MESTERSÉG - Vargha Balázs: Csokonai a nevelő
TANÁRI MESTERSÉG szét volt benne, hogy erőltetni a tanulásra, annyival inkább versírásra soha nem lehetett, melyet én kitanulván egész szabadságában hagytam, hogy írjon vagy ne írjon, mikor több tanulótársat írtak. Sőt még a leckék járásában is egész szabadságot szeretett volna, de mivel ez szokatlan dolog volt, úgy közlöttem a dolgot, hogy hat órakor reggel lévén az első lecke (mivel hét órakor templomba tartoztak menni), ha ő ki nem aludta magát, egész nap kedvetlen volt, tehát én megparancsoltam neki, hogy a hat órai leckére ne jöjjön fel. Ezt annyira szerette, hogy egész nap a legvidámabb és elevenebb lélekkel volt, írt és tanult." "Szokásom volt, hogy tanítványaim közt a Virgil Éneisében beszélő személyeket felosztottam, egyiket megtettem példának okáért Hecubának, másikat Priamusnak, a harmadikat Pyrrhusnak és osztán úgy peroráltattam azoknak beszédjeiket; az ilyen rolleket szörnyű tűzzel játszotta és a bámulásig tudta követni." Domby Márton még elvenebben rajzolja Csokonai megjelenítő képességét:"... egészen remek volt az ő előadása, kivált a poétái históriákba. Különben se tudván akció nélkül beszélni, a felvett személy minden szavainak, cselekedetinek, magaviselésének, mozdulásának, felgerjedésének, vagy meghunyászkodásának, dühösségének, rimánkodásának, nyájaskodásásnak a szakasztott odaillő tónust, tagmozdulatot, ábrázat alkalmaztatást, hangváltoztatást úgy megadta, hogy maga Jupiter, a maga méltóságát, más a maga tüzét Csokonai által követni látták volna magukat, meg nem szégyenlették, vagy Mómus is azok ellen kevés kifogást tett volna. Ily tűzzel, ily elevenséggel most méltóságosan, majd nevetségesen, most felháborodva, majd lecsendesedve beszélvén, tanítván ő, a követett személyeknek mind karaktere, mind egész históriája, természete tanítványi fejében egyszerre megragadt, s az ő tanítványi ahelyett, hogy a hideg leckéktől idegenkedtek volna, az ő oskolájába mint teátrumba egymást törve mentek". Az iskolai színelőadásokat a református és katolikus iskolákban egyaránt fölhasználták az iskolai munka gazdagítására. Korábban a debreceni Kollégiumban is rendeztek színjátékokat. De Debrecenben éppen abban az időben amikor Csokonai itt tanult, szünetelt az iskolai színjátszás, legalábbis annak hivatalosan engedélyezett formája. Csokonai szerette volna kipótolni ezt a hiányt, írt is két színdarabot, amelyek alkalmasak lettek volna iskolai előadásra (Gerson du Malhereux és a A szerelem győzedelme a tanultakon). De előadásukat nem sikerült tető alá hoznia, öt évvel később a csurgói iskolában nagy sikerrel adta elő diákjaival Az özvegy Karnyóné és a Cultura című darabját. Bár itt is emeltek kifogásokat az iskola pártfogói, nem akadályozták a nyilvános előadást. A rögtönzésekről, a diákok játékairól sajnos csak annyit tudunk Domby Mártontól: "Ekkor estek sok katonásdik, paposdik, törökök s holmi vad nemzetek követései." Csokonai több ízben fölemlegette, hogy gyermekkorától adósa azoknak a tudós és emberséges férfiaknak, akik őt tanították, akár a nyilvános iskola osztályaiban, akár a különórákon. Megbecsülte azokat a tanítókat, akik nem pálcával verték bele és társaiba a tudományokat, hanem azt vallották és be is bizonyították, hogy minden ismeret, minden tantárgy érdekes lehet. Az Anakreoni dalok egyik jegyzetében írta: "Mely nagy szerencse mikor egy növendék elmét ily nem-orbiliusok bárdolnak és közpályájának kezdetekor ilyen jóindulatú és egyenes Aristarkusok vezetnek." Orbilius az ókorban a pálcázó tanító megszemélyesítője volt. Ezek szerint a nem-orbilius a pálcátlan pedagógus. Aristarkus pedig az emberséges oktató, aki magatartásával is jó példát mutat diákjainak. Orbilius emlegetése alig több itt pedagógiai közhelynél. De lehetséges, hogy egy régi kollégiumi pofon keserű emléke újult fel Csokonaiban, mindannyiszor, mikor Orbiliust emlegette.