Iskolakultúra, 1994/2 (4. évfolyam, 13-24. szám)
1994 / 17. szám - Dombrády Lóránd: A második világháború magyar hadigazdaságának vázlatos áttekintése
A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ MAGYAR HADIGAZDASÁGA főképpen bizonytalan ismereteik voltak a magyar ipar várható teljesítményével, felkészültségével kapcsolatosan is. Ilyen körülmények között a rendelkezésre álló összegek egyelőre elégségesnek mutatkoztak, bár a vezetés remélte, hogy a várható politikai szükségtől sarkallva mielőbb sor került a program kibővítésére és felgyorsítására. A program megvalósításának alapkérdése volt az iparnak a haditermelésre történő gyors átállítása, s az ehhez szükséges intézkedések megtétele. A fő kérdés az volt, mennyire sikerül a tervezett fegyverkezéshez szükséges „maximális erőkifejtést”, azaz a meglévő gazdasági erőtényezők teljes és azonnali igénybevételét biztosítani, a felkészülés szolgálatába állítani. Ehhez a gazdaság tökéletes mozgósítására lett volna szükség, melyek a gazdasági életben is meghatározzák azokat a feladatokat és intézkedéseket, melyek adott esetben biztosítják a béketermelésnek haditermelésre való gyors és zökkenőmentes átállítását. Ennek magában kellett foglalnia a megfelelő műszaki feltételeket - az üzemeknek és gépi eszközöknek már békében való előkészítését - a szükséges nyersanyagok időbeni felhalmozását, kellő számú műszaki szakember és munkásgárda készenlétbe helyezését. De nem nélkülözhette az ipar katonai irányításának és biztosításának tervét sem. Egy ilyen átfogó iparmozgósítási terv csak gondosan mérlegelt politikai, katonai és gazdasági megfontolásokon nyugodhatott, ami adott esetben megfelelő támpontot ad a tervezőknek és irányítóknak. A magyar katonai vezetésnek azonban nem állt módjában ilyen előkészítő munka. Hiába követelték már a harmincas évek közepétől egyre türelmetlenebbül az állam fokozottabb beavatkozásán nyugvó, a majdani háborús mozgósítást alátámasztani képes ipar- és gazdaságpolitikát, s az ennek megfelelő intézkedések kiadását. Az előkészületek csak igen lassan a politikai konsternáció, méginkább az ország gyenge gazdasági lehetőségeinek megfelelően alakultak. Az ipar nem volt hajlandó megfelelő állami támogatás és konkrét megrendelések nélül előzetes anyagi befektetésekkel járó előkészületekre, így aztán, amikor sor kerülhetett a milliárdos program meghirdetésére, a katonai vezetés nagy sietséggel igyekezett a helyzet megkívánta, a kormányzatnak, de magának a katonai vezetésnek is a gazdasági életre nagyobb befolyást biztosító intézkedéseket kicsikarni. Az 1939 márciusában elfogadott honvédelmi törvény összefoglalta és szentesítette mindazon, a hadi üzemek katonai ellenőrzésétől és irányításától a kötött anyaggazdálkodásig terjedő intézkedések körét, melyek a hadsereg voluntarista és a politikai események hatására egyre türelmetlenebb vezetésének megelégedésére megteremtette a gazdasági és társadalmi életbe történő hathatós állami befolyás lehetőségét. Az események felgyorsulása csakhamar kétségtelenné tette, hogy a beruházási program kibővítése és meggyorsítása elkerülhetetlen. Az első bécsi döntés, majd ezt követően a Kárpátalja visszacsatolása, valamint a világháború kitörése és az erdélyi kérdés megoldásának előtérbe kerülése a vezetés számára egyértelművé tette, hogy az akcióképes és nagyobb létszámú hadsereg gyors felszerelése nem tűr halasztást. Az öt évre tervezett programot kibővített formában 1940 végéig be kell fejezni. Szükség van az emelt szintű ipari megrendelések és beszerzések időbeni legyártására, ehhez az ipari kapacitás bővítésére, a nyersanyagimport növelésére, s ehhez a beruházási hitel jelentős kibővítésére. Az ipar bizalmatlanul fogadta a feladatot, miközben még a kezdeti nehézségeket sem küzdötte le. Félt a felfuttatott kapacitás majdani kihasználatlanságától. Ennek ellenére az ipari beruházások a „Huba I.” program 1939 márciusi kibővülésével, valamint az év végi, a hadsereg modernizációját célzó harckocsi-, gépjármű- és repülőgépgyártást fokozni hivatott „Huba II.” megrendelése hatására, 1939-ben jelentős növekedés mutattak. Az új gyáralapításokra és bővítésekre 6,6 milliót, ipari beruházásokra 315,5 milliót fektettek be. A konjunktúra csúcspontja felé közeledett. 1939 nyarán az ipari termelés volumene már 22%-kal haladta meg az egy évvel azelőttit. A foglalkoztatottság is 769.000 fővel csúcspontot ért el. A fellendülés hatása ekkor már a könnyű- és a fogyasztási iparban és mezőgazdaságban is érezhető volt. A veszély adott volt: a hadiipari megrendelések legyártását követően a felfuttatott kapacitások kihasználatlanok maradnak, munkanélküliség fenyeget. A hadiipari termelés felfuttatása következtében bekövetkezett gazdasági konjunktúra fenntartásának mikéntje gondot jelentett Teleki Pál miniszterelnöknek és kormányának.