Iskolakultúra, 2000/1 (10. évfolyam, 1-7. szám)
2000 / 3. szám - KRITIKA - Máthé Andrea: Shakespeare magyarországi húgai (Fábri Anna: A nő és hivatása. Szemelvények a magyarországi nőkérdés történetéből 1777-1865)
Kritika : fel sem merült más metódusok kompenzáló hatása, esetleges „népfrontja” a - nem az én szavam: - „kultúrmocsok” elleni küzdelemben. Orff, Dalcraze, Suzuki csak, mint a piacon előző konkurencia jelenik meg. Kabajevszkij neve - hiába hívta fel rá a figyelmet L. Nagy Katalin - szóba se jön. Érdemi, szakmai vita a konferencián nem zajlott azokról a koncepciókról, melyek a „populáris muzsika” szelektív integrációját, kritikus elfogadását, tudomásulvételét, legalábbis e zenékkel folytatott dialógust kísérlik meg - egyébként biztos zenei értéktudattal, de hajlékonyabb társadalomismerettel. Bezárkózás a hagyományba? A pompeji katona hősiessége? Elég-e? Jó stratégia-e? Erre a kérdésre bizonyára egy következő Kodály-konferencia válaszol. Kíváncsian várjuk. SZŐNYI Erzsébet (szerk ): Kodály Zoltán nevelési eszméi a harmadik évezred küszöbén. Kodály Intézet, Kecskemét, 1999. Trencsényi László Shakespeare magyarországi hágai Szöveggyűjteményről ritkán lehet elmondani, hogy érdekes, lebilincselő olvasmány, hiszen nem folyamatos olvasásra készülnek az ilyen kiadványok, hanem egy-egy szemelvény, forrás, részlet kikeresésére, egyéb ismeretek kiegészítésére. Ezt a könyvet mégis érdemes „egyben” is elolvasni, mert Fábri Anna szerkesztő és az általa vezetett válogatók, közlők amellett, hogy eleget tesznek a célul kitűzött történeti szöveggyűjtemény elvárásainak, egy izgalmas - szinte regényes - ívet kirajzoló gyűjteményes kötetet állítottak össze. A tematikán kívül a szövegek fő összetartó ereje a dialogikus forma, az a mód, ahogyan a vélemények, ítéletek, javaslatok párbeszédbe kerülnek egymással. Egyrészt nyilvánvaló, hogy a nőkérdésnek a korszak folyóirataiból válogatott forrásanyaga szinte önmagától a vita, a párbeszéd formáját ajánlja föl, de ahhoz sem fér kétség, hogy a kiváló szerkesztői munkának is köszönhető, hogy a feleselő disputa-forma jelentős kötetszervező erővé lép elő és tág értelmezési teret kínál a szöveggyűjteményben. A kötet a felvilágosodás kezdetétől (majdnem) a kiegyezésig tartó időszak nőkérdéssel foglalkozó írásaiból válogat tizennyolc korabeli folyóirat és hetilap alapján; a gyűjteményt pontos és részletes bibliográfia, valamint névmagyarázat és névmutató egészíti ki. A szöveggyűjteményben a kronológiához jól illeszkednek a tematikus címek, melyek egy-egy részkorszak főbb problémakörét foglalják össze. Az öt fejezet mindegyikét szerkesztői bevezető előzi meg, mely nemcsak szokványos szükségszerűségként tesz eleget egy szöveggyűjtemény elvárásainak, hanem tájékoztató, átfogó, a lényeget emeli ki, és a főbb tendenciákra hívja fel a figyelmet. Semmi kétség nem fér ahhoz, hogy jól használható, célszerű, tárgyilagos, igényes munka eredményét és szép formátumú könyvet veszünk kézbe, ha ,A nő és hivatása’ című munkára esik választásunk. Mindez azért sem mellékes, mert a feminizmus első hulláma negatív előítéleteket (is) létrehozott a nőkkel foglalkozó törekvésekkel, írásokkal kapcsolatban. Holott azóta kiderült, hogy a nőkre koncentráló és folyamatosan differenciálódó irányzatok képesek új szemlélettel, nézőpontokkal gazdagítani a különböző elméleteket és hiányok pótlásával. 112