Iskolakultúra, 2000/1 (10. évfolyam, 1-7. szám)

2000 / 3. szám - KRITIKA - Máthé Andrea: Shakespeare magyarországi húgai (Fábri Anna: A nő és hivatása. Szemelvények a magyarországi nőkérdés történetéből 1777-1865)

Kritika : fel sem merült más metódusok kompenzáló hatása, esetleges „népfrontja” a - nem az én szavam: - „kultúrmocsok” elleni küzdelemben. Orff, Dalcraze, Suzuki csak, mint a piacon előző konkurencia jelenik meg. Kabajevszkij neve - hiába hívta fel rá a figyel­met L. Nagy Katalin - szóba se jön. Érdemi, szakmai vita a konferencián nem zajlott azokról a koncepciókról, melyek a „populáris muzsika” szelektív integrációját, kritikus elfogadását, tudomásulvételét, legalábbis e zenékkel folytatott dialógust kísérlik meg - egyébként biztos zenei értéktudattal, de hajlékonyabb társadalomismerettel. Bezárkózás a hagyományba? A pompeji katona hősiessége? Elég-e? Jó stratégia-e? Erre a kérdésre bizonyára egy következő Kodály-konferencia válaszol. Kíváncsi­an várjuk. SZŐNYI Erzsébet (szerk ): Kodály Zoltán nevelési eszméi a harmadik évezred küszöbén. Kodály Intézet, Kecskemét, 1999. Trencsényi László Shakespeare magyarországi hágai Szöveggyűjteményről ritkán lehet elmondani, hogy érdekes, lebilincselő olvasmány, hiszen nem folyamatos olvasásra készülnek az ilyen kiadványok, hanem egy-egy szemelvény, forrás, részlet kikeresésére, egyéb ismeretek kiegészítésére. Ezt a könyvet mégis érdemes „egyben” is elolvasni, mert Fábri Anna szerkesztő és az általa vezetett válogatók, közlők amellett, hogy eleget tesznek a célul kitűzött történeti szöveggyűjtemény elvárásainak, egy izgalmas - szinte regényes - ívet kirajzoló gyűjteményes kötetet állítottak össze. A tematikán kívül a szövegek fő összetartó ereje a dialogikus forma, az a mód, aho­gyan a vélemények, ítéletek, javaslatok párbeszédbe kerülnek egymással. Egy­részt nyilvánvaló, hogy a nőkérdésnek a korszak folyóirataiból válogatott forrása­nyaga szinte önmagától a vita, a párbeszéd formáját ajánlja föl, de ahhoz sem fér kétség, hogy a kiváló szerkesztői munkának is köszönhető, hogy a feleselő disputa-forma jelen­tős kötetszervező erővé lép elő és tág értelmezési teret kínál a szöveggyűjteményben. A kötet a felvilágosodás kezdetétől (majdnem) a kiegyezésig tartó időszak nőkérdés­sel foglalkozó írásaiból válogat tizennyolc korabeli folyóirat és hetilap alapján; a gyűjte­ményt pontos és részletes bibliográfia, valamint névmagyarázat és névmutató egészíti ki. A szöveggyűjteményben a kronológiához jól illeszkednek a tematikus címek, melyek egy-egy részkorszak főbb problémakörét foglalják össze. Az öt fejezet mindegyikét szer­kesztői bevezető előzi meg, mely nemcsak szokványos szükségszerűségként tesz eleget egy szöveggyűjtemény elvárásainak, hanem tájékoztató, átfogó, a lényeget emeli ki, és a főbb tendenciákra hívja fel a figyelmet. Semmi kétség nem fér ahhoz, hogy jól használ­ható, célszerű, tárgyilagos, igényes munka eredményét és szép formátumú könyvet ve­szünk kézbe, ha ,A nő és hivatása’ című munkára esik választásunk. Mindez azért sem mellékes, mert a feminizmus első hulláma negatív előítéleteket (is) létrehozott a nőkkel foglalkozó törekvésekkel, írásokkal kapcsolatban. Holott azóta ki­derült, hogy a nőkre koncentráló és folyamatosan differenciálódó irányzatok képesek új szemlélettel, nézőpontokkal gazdagítani a különböző elméleteket és hiányok pótlásával. 112

Next