Iskolakultúra, 2000/1 (10. évfolyam, 1-7. szám)

2000 / 3. szám - KRITIKA - Trencsényi László: Lengyel László esete Lengyel Lászlóval (Szőnyi Erzsébet, szerk.: Kodály Zoltán nevelési eszméi a harmadik évezred küszöbén)

kritika­ lása, hanem az őket pedagógiailag levadászó iskolák ellen szólnak. Filozófiájuk nem a társadalom, hanem az állam elutasítása.” Az anarchikus nevelésfelfogás lényege: az iskola, mint állami intézmény, mint rögzített és önálló életet élő struktúra eleve ellentétes a társadalom dinamizmusával, az egyéni szabadság elvével, funkciója nem az egyénnel és képességeivel van kapcsolatban, hanem a hatalom gyakorlásával. Az iskola az állami kontroll eszköze, tehát elnyomó ha­talom, természeténél fogva zsarnok - pusztulnia kell! Ivan Illich szerint a „közoktatás az összes erőszakintézmény közül a legsunyibb, mivel azt állítja magáról, hogy nélküle az ember nem lehet emberré, s közben rejtett tantervével az alávetettség, kiszolgáltatottság, az autoritással szembeni feltétlen engedelmesség viselkedésmintáit vési a személyiségbe. Sőt, az iskolák régen megtanulták, hogy a legjobb módszer arra, hogy a tanulókat távol tartsák a gondolkodástól, az, hogy állandóan foglalkoztatják őket.” Az iskolázás töme­gessé válásával a pedagógia új és erősen befolyásos hatalmi ág lett, „elindult a tanári pá­lya professzionalizálódása, a pedagógus egyre kevésbé tekinti magát szolgáltatónak, ha­nem szerepét szeretné a jogászok, orvosok mintájára körülvenni a »szakmaiság« idegen szavakból és bonyolult, tudományos elméletekből álló aurájával körülvenni.” Ez azért nem jelenti azt, hogy a pedagógusnak nincs helye ebben a rendszerben. Lehet helye, de nem mint hatalomgyakorló (archon), hanem mint a konform gondolkodás ellen irányító segítő. Azonban a radikális iskolakritika hamar a nevelés radikális kritikájává válik: sehogy sem lehet összeegyeztetni az emberi (gyermeki) szabadságj­og­ot és a nevelést, mert az minden kultúrában tudatos és célirányos tevékenység, azaz a felnőtt előre megfontolt beavatkozása a gyermek életébe. „Az előre megfontoltság külön vád­pont, hiszen ez azt jelenti, hogy a felnőtt alig várja, hogy beavatkozhasson, azaz a gyerek ne feleljen meg. A pedagógus még riasztóbb, mert ezt még szakmává is fejlesztette.” HORVÁTH Attila: Elméletek a nevelésről. Okker Kiadó, Bp, 1997. Kádái Lóránt A Lengyel László esete Lengyel Lászlóval Előre megkövetem a jeles társadalomtudóst az illetlen szó/névjátékért. Hiszen egészen bizonyos, hogy abban a családban, melyben nevelkedett (jeles néprajztudós és irodalomtörténész szülei körében, hogy a többi felmenőről ne is beszéljünk) kellő és méltó helye volt a dalnak, ezen belül is megkülönböztetett helye a népdalnak, m­a kötet, melyről recenziót írok, tálcán kínálja a fenti címet. Az 1997-ben Kecs­keméten megrendezett Kodály-konferencián az előadók - mint példát - szeretet­tel és nosztalgiával idézték, tán még énekelték is a népi gyermekjátékból, hidas­játékból készült jeles Kodály-kórusművet. A nem muzsikus olvasó - ez én vagyok - számára a legfontosabb tanulsága a konfe­rencia nyomán 1999-ben közreadott kötetnek, hogy zenepedagógusaink, bár hivatásuk magaslatán állnak, zenepedagógiai tudásuk ragyogó, társadalomismeretük meglehetősen 110

Next