Iskolakultúra, 2003/2 (13. évfolyam, 8-12. szám)
2003 / 11. szám - VITA - Szauder Erik: Mégsem csak színház!
Szauder Erik: Mégsem csak színház! Végtelenül igaz, hogy Slade volt az első, aki rendszerszerű összefoglalását adta munkásságának, a cikk azonban a drámapedagógia kialakulását köti az ő nevéhez. Sajnálatos, de a hazai szakirodalomban sem egyedüli jelenség, hogy Heathcote az azonnali és teljes szerepbelépés hirdetőjeként jelenik meg a szövegben. A szerző, annak ellenére, hogy ő maga is utal a szakértő köntösében zajló játék néven ismert módszeregyüttesre (azaz nem „technika”, ahogy az írásban szerepel!), nem veszi figyelembe azt, hogy amiről ír, azt Dorothy Heathcote az 1970-es évek végétől már nem alkalmazza. (Bolton, 1998. 178.) Heathcote kapcsán azonban számomra Sz. Pallai Ágnes két legmeglepőbb állítása a „naturalista” jelző, illetve hogy a színházat „Bolton és Heathcote egyetértésével és közreműködésével” száműzték a brit iskolákból. Vajon hogyan egyeztethető össze a szerző első állítása a Heathcote által kidolgozott narratív és elidegenítő jellegű eljárások sokaságával? Vajon miért csak Neelands neve mellett szerepel utalás Bertolt Brecht elgondolásaira? Milyen színház-fogalommal dolgozik a szerző, ha nem tekinti színháznak azt, amikor „a résztvevők valamilyen aktív szerepfelvételen keresztül, a való élet ritmusában attitűdöket vizsgálnak, [...] engedelmeskedve a médium törvényszerűségeinek.”? {Heathcote, 1971. 43.) Gavin Bolton elgondolásainak, rendszeralkotó munkásságának ismertetésében a szerző majdnem pontos. A gond csak az, hogy az előzőekhez hasonlóan itt is az 1979-es keltezésű kötet kerül a középpontba, holott Bolton már az 1992-ben publikált ,New Perspectives on Classroom Drama alapjain (és magyarországi előadásai alkalmával is) meghaladta ezt a merev határokat hirdető koncepciót. Jonathan Neelands és David Hornbrook munkásságának összefoglalásában (a „brechtiánus” konvenciók fentebb már említett, Neelandsnek tulajdonított voltától eltekintve) a cikk szerzője jórészt szakszerű. Azon ugyan lehetne vitatkoznunk, hogy menynyiben igaz az az állítás, mely szerint „Neelands is mindig egy összefüggő történetet játszat el”, de ez tényleg részletkérdés. (vö. Takács, 1999) Lenne még több apró megjegyzésem, de ezek már az én számomra is akadékoskodásnak tűnnének. Sz. Pallai Ágnes írását végigolvasva, végiggondolva már csak az a kérdés motoszkál bennem - és ez reményeim szerint visszavezet a válaszom első részében írottakhoz -, hogy vajon ha mindezt úgy gondolja, ahogy írta, akkor vajon kinek, melyik térfélnek szurkol a szerző? Irodalom Bolton, G. (1992): New Perspectives on Classroom Drama. Simon & Schuster, London. Bolton, G. (1998): Acting in Classroom Drama. Trentham Books, Birmingham. Davis, D. (1990): In Defence of Drama in Education, The NADIE Journal, Vol. 15., No. 1., Summer Heathcote, D. (1995): Konvenciók. In: Kaposi L. (szerk.): Drámapedagógiai olvasókönyv. Magyar Drámapedagógiai Társaság. Heathcote, D. (1971): Drama and Education: Subject or System. In: Dodd, N. - Hickson, W. (eds.): Drama and Theatre Education. Heinemann, London. HMSO: (1994): The Education (National Curriculum) (Attainment Targets and Programmes of Study in History) (England) (Amendment) Order 1994: Education, England and Wales (Statutory Instruments: 1994: 1816) Muir, A. (1996): New Beginnings: Knowledge and Form in the Drama of Bertolt Brecht and Dorothy Heathcote. Trentham Books - University of Central England. Neelands, J. (1992): Learning Through Imagined Experience (leaching English in the National Curriculum). Hodder & Stoughton, London. Neelands, J. (1998): Beginning Drama 11-14. London, Calendar Szauder E. (1993): Folyóiratszemle. Drámapedagógiai Magazin, 5. Szauder E. (1998): Egy lehetséges dráma-modell. Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola, Kaposvár. Takács G. (1999): A puding és a próba. Drámapedagógiai Magazin, 18. 93