Iskolakultúra, 2004/2 (14. évfolyam, 8-12. szám)

2004 / 8. szám - KONFERENCIA - Timár Borbála: "A jeles és szekundáns dolgozatok hallatlan bájú bombasztjai"

Tímár Borbála ..A jeles és szekundáns dolgozatok hallatlan bájú bombasztjai­ a kritikai diskurzus elkülönítéséhez az arisztotelészi retorika kategóriáit használja (19): „Míg egy elemző tanulmánytól azt lehetne vagy kellene (vagy azt szoktuk) elvárni, hogy a tanácsadó beszéd (genus deliberativum) analitikus felépítését kövesse, addig a kultusz nyelvhasználata az egész szerkezetet a bemutató, azaz többnyire a dicsérő vagy ritkáb­ban s kevésbé a feddő beszéd (genus demonstrativum, laudatio vagy vituperatio) műfaja felé tolja el.” A jó tanuló, a leendő vezércikkíró, az egyfeles dolgozat szerzője az, aki nem izzad, és sikert arat a névtelen tanárnál is, noha kevés „tényt” sorakoztat föl; ebben az esetben va­lóban „genus demonstrativumról” van szó, ahol a művek csupán „elvonulnak szemünk előtt”, mint a szerző páratlan zsenialitásának bizonyítékai, amelyekről beszélni sem kell, elég csak megemlíteni. A dolgozat kompozíciója az életutat követi, a születéstől a halálig terjed. Születés és halál: jellegzetes, alapvető motívumok a Petőfi-kultuszban. Petőfinek ugyanis egész éle­te dokumentálva van, pontosan végig lehet követni, két hely és időpont bizonytalan csu­pán: születéséé és haláláé. A születés időpontja szimbolikus: az újév eljövetelekor „Szil­veszter szent éjszakáján” - ez már eleve valamiféle kivételességre, kiválasztottságra utal. Ez elősegítette a születése körüli krisztusi analógiákat, amelyekre ez a szöveg (az anya­­gyermek kapcsolat nagymértékű kiemelésével) erőteljesen rájátszik. „Mit sejt ezen anya? Ezen anya nem sejti még, hogy a parányi bölcsőben az egykor nagy Petőfi Sándor piheni ártatlan gyermekálmait...” A Petőfi-kultuszt elősegítő másik jelentős körülmény az, hogy a költő életművében ön­magát mitizálta; jóslásait beteljesülni látták. (Elsősorban a,Szeptember végén’ és az ,Egy gondolat bánt engemet című versekről van szó.) Ez a szöveghely a Jövendölés’ című versre játszik rá: „Anyám, az álmok nem hazudnak. Takarjon bár a szemfedél: Dicső neve költő-fiadnak, Anyám, soká, örökkön él.” Ez a jelenet jelenik meg például Luby Sándor :Petőfiről’ című (20) költeményében, a kunyhó-motívum variációjaként: „Szegényes házban ringott bölcsője Selyempárnákon nem pihent feje Arany, gyémánt nem csillogott reája. Csak anyaszem, s a puszták délibábja.” A szerző a szabad asszociáció erejét, az emlékezet logikáját használja föl: a Petőfi-ol­­vasás körülményei jelennek meg: „szerető szüleink körében”, tehát az otthon, a családi­­ környezet az első hely, ahol a gyermek a költővel megismerkedhet, majd „az iskolában, hol nagyrabecsült tanárunk oly szépen magyarázta el a költemények rejtett szépségeit”. A második színtér, az iskola, már egy mélyebb, „beavatottabb” olvasást tesz lehetővé, „nagyrabecsült tanárunk” az, aki bevezet minket a rejtelmek és titkok birodalmába, a „rejtett szépségekhez”. Mindez nem más, mint a megértés két fázisa: az első, érzékelő ol­vasás családi körben történik, a megértő olvasás, a rejtélyekbe beavatódás pedig a tanár, a közvetítő segítségével történik, így ismeri föl a „rejtett szépségeket”. „S lelki szemeink előtt, míg a magyarázatot hallgattuk, mintegy álomkép vonult el az Alföld, a kis tanya, a betyár, a juhász és a szamár.” A felsorolás, láthatjuk, szinte ponto­san megfelel a Beöthy-féle sornak. „Alakjai közül a szamarán bandukoló juhászt, a kocs­mában mulató legényeket, a pusztán száguldozó betyárt, (...) és annyi mást tett halhatat­lanná.” Ugyanakkor a felsorolás végén „a juhász és a szamár”, ez utóbbi megjelenése a „magas” felsorolásban blaszfémia, kizökkent minket, devalválja az egész sort.

Next