Izraelita Tanügyi Értesítő, 1916 (41. évfolyam, 1-12. szám)
1916-01-01 / 1. szám
— ! — azokról az eszmekörökről, melyek a zsidósággal valamelyes vonatkozásban vannak, a problémákról, melyek az egyetemes zsidóságot érdeklik. De beszélünk arról is, mi módon teljesíthetné a tanító ezt a feladatát, hogy a maga körében érdeklődést keltsen a zsidóság valamennyi problémája iránt; miképpen volna a nagy zsidó nyilvánosság bevihető abba a munkába, melyet az iskola elvégez. Mit kellene tennie minden hitközségnek azért, hogy a vallásos készség a hívekben a zsidóság tanításai és eszméi iránti szeretetben is nyilatkozzék meg. Hogy a nagy zsidó közösség a zsidó vallásos nevelésben meglássa és megtalálja azokat a lelki erőket, melyek gyermekeik egyéniségének lendületetet adnak az élet eszményibb emelkedésében. Hogy a szülők maguk is megértsék, mi érték rejlik a gyermekre nézve abban, hogy a zsidó vallás eszmemenetében, a zsidó életmód tisztult légkörében fejlődik emberré. Szóba kerül majdan az is, milyen támogatást vár a zsidó vallásoktató testület a zsidó lelkészi kartól. Hol járhat a tanító a rabbival kart karba, hogy egyesült erővel mozdítsák elő azt a célt, melynek megvalósításáért a rabbi is fáradozik. Nem szükséges-e, hogy a hitközségek lelki vezetői a maguk tekintélyével és befolyásával a családokkal személyes érintkezést keressenek és kiválóságuk varázsával a családok vallási gondolkodását és érzületét mélyítsék, mert ezzel is útjában állanának annak, hogy a gyermek a vallástudásban teljesen idegen talajon érezze magát és azzal is előmozdítanák az oktatás eredményét, mert midőn vallási életet mélyíteni akarnánk, nem szorulnánk arra, hogy a gyermeki lélek előtt egész idegen légkörben mozogjunk. Rendelkezésünkre állanának azok a szív és kedélybeli akarások, melyek más erkölcsi téren a tanító kezénél vannak és ha a tanító hazafiságra és becsületességre való irányításában sohse szorul arra, hogy a hazafiság és becsületesség szükségességéről a gyermeket felvilágosítsa, ne szoruljon a zsidó tanító sem arra, hogy órákat kelljen eltöltenie azzal, amíg a gyermeket a vallási életmód iránt valamiképpen is felmelegítse. Nem szorul semmiféle bizonyításra, hogy minderről egyszer már beszélni kell. S ha majd erről tárgyalunk és eszmecseréket folytatunk, sok elhibázott dolognak és rosszul megalkotott intézményeknek a javítói lehetnénk. Reájövünk majd arra, hogy az egész vallásoktatói személyzet képzésének mire van szüksége. A tanítóknál talán nem veszünk annyi hiányt észre, mint a középiskolai vallásoktatásnál, mert hiszen a középiskolai oktatásra való nevelés mindeddig nem volt meg. Nem akarunk félreértetni és távol áll tőlünk minden gáncsoskodás. Amúgy is az a hitünk, hogy kritizálással és leszólással még soha helyzeteken nem segítettek. De éppen azért, mert az ügynek szolgálatot vélünk tehetni, reá akarunk mutatni annak a szükségére, hogy egymás között megállapítsuk, hol egészíthető ki a lelkészi nevelés oly irányban, amelyben a rabbinak kétségtelenül nagy tudása, a zsidó históriai életnek mély megértése, a zsidó életre való nagy felkészültsége pedagógiailag értékesíthető. Beszéljünk világosabban. Kétségtelen, hogy azok a diszciplínák, melyben rabbinövendékeink, leendő lelkészeink és vallásoktatóink felnőnek, a zsidó vallásnak és így a zsidó vallásoktatásnak a diszcip-