Állami Gimnázium, Jászberény, 1904

5. ) Kármán József emlékezete. Emlékbeszéd. Pályázott 2 munka, melyek közül Gyurkó János Vili. o. t. dolgozata 1 drb. 10 koronás aranyat nyert főt. Barsy József hittanár úr adományából. 6. ) Mindszenty Gedeon költészete. Tanulmány. Beérkezett 1 dolgo­zat, melynek szerzője Vas István Vili. o. t. főt. Barsy József hittanár úr adományából Kisfaludy Károly összes műveinek hat kötetes kiadá­sát nyerte. 7. ) Тек. dr. T­ele József vármegyei árvaszéki ügyész úrnak egy darab 20 koronás aranyát, melyet az alkalmi szónoklatban és sza­bad-előadásban leginkább kitűnt tanuló jutalmazására ajánlott fel, Barsy Károly VIIi. o. t. érdemelte meg. A versenyszavalatok a zárógyűlésen folytak le, mely alkalommal az intézeti hangverseny tiszta jövedelméből Kutlik András és Reiner Ká­roly VI. o. tanulók nyertek egy-egy 10 koronás aranyat sikerült szava­lataikért. Dicséretet arattak Barsy Károly Vili., Feurer Miksa VII. o. tanulók. A szép előadás elsajátítása céljából a 111. és IV­. osztály tanulóiból alakult szavalókör Karádi Győző tanár vezetése alatt szintén kéthetenkint tartotta összejöveteleit. Ezeken egy-egy szavalat elhangzása után a ve­zető tanár felszólítására a tanulók elmondták észrevételeiket, majd a tanár magyarázta meg úgy a szavalat, mint a rávonatkozó bírálatok sikerült részeit vagy hibáit. Az önképzőkör záróülésével kapcsolatosan megtartott versenyszavaláson díjat nyertek az intézeti hangverseny jöve­delméből : Guttesman József IV. o. t. egy drb. 10 koronás aranyat, Gyetvai János IV­. o. t. és Engelsberg Árpád III. o. t. ütt öt koronát. Az önképző és szavalókör június hó 11-én tartotta a zárógyűlését, amelyen a vezető tanár ismertette a körök évi munkásságát, és kihir­dette az írásbeli pályázatok eredményét. Azután megkezdődtek a ver­senyszavalatok, amelyek befejeztével a főgimn.­igazgató intézett a kör tagjaihoz búcsúzó és buzdító szavakat. VII. Tan-és segédkönyvek. A jövő 1905—1906. iskolai évre engedélyezett tankönyvváltozta­tások. Az V. VI. VII. osztályban Titz, Ágazatos hittan és erkölcstan helyett Matuszka Mihály, Kath. hittan (V. o.), Kath. erkölcstan

Next