Állami Gimnázium, Jászberény, 1908
mennyire kell, hogy áthasson itt mindnyájunkat a hagyományok szelleme. A nyári szünidőre beköszöntő iskolai év elején a legtöbb magyar középiskola mozgalmas napokat él. Tanulóink — elődeiktől örökölt régi jó szokásuk szerint — ilyen tájban döntik el az iskolai önképzőkör alkotmányos mozgalmaival együtt járó, függő kérdéseket. Most is azért gyűltünk össze, kedves ifjak, hogy hozzáfogjunk új programmunk pontjainak megvalósításához. Azért kerestük fel egymást, hogy megalapozzuk idei munkánkat. S hogy együtt vagyunk, jókedv és önbizalom fogja el a komoly ifjúság lelkét. Felidéződnek az elmúlt esztendők tanulságai. Előtérbe lép a munkaösztön. Az, ami annyira hiányzik a mi magyar tanulóságunk egyes rétegeiből. Kedves ifjak! Nincs szándékomban, hogy nemzetünk magyar tanulóságát kicsinyítsem. De midőn megtettem azt az észrevételt, hogy a mi magyar diákjaink egy tekintélyes része csak kénytelen kelletlen törődik szelleme kiművelésével, nem tagadom: egyenesen a nagy alföld színmagyar ifjaira célzok! E sok reményt ébresztő fiatal emberekre, akiknek életrajza többnyire a következő életadatokból áll. Megjelennek szörnyű civilizálatlanságban és félig-meddig elvadultan a gimnázium első osztályában. A középiskolai falai között nyolc éven keresztül embert faragunk belőlük. Azután távoznak tőlünk, ki az egyetemre, ki valamely életpályára. Mindenikből más gondolkozást ember válik. Csak egyben egyeznek valamennyien. Az iskola kicsinylésében, a könyv gyűlöletében és a további önképzéstől való iszonyodásban. Betanulják főiskolai tankönyveiket, átfutnak néhány idegizgató regényt, elolvassák a napilapokat. Ezzel kész emberekké lesznek. Utóbb már az újságok betűit is sokalják. A levegőbe politizálnak és egymást marcangolják. Jó, kedves ifjak, de elszorul az ember szíve-lelke, ha egy alföldi magyar diák életpályáját figyelemmel kiséri. Talán a kedvezőtlen éghajlat okozza, talán a gyászos környezet, talán a szerencsétlen faji korlátok? Talán ha Franciaország lelkes ifjait a Duna-Tisza tájékaira hoznák, azok is elernyednének itt? Talán az amerikai diák szívóssága is szellemi tunyasággá vedlenék át ez anyagiakban istenáldotta tájakon? Nem! A talaj, mely Csokonai Vitéz Mihályt, Katona Józsefet, Petőfi Sándort és Arany Jánost táplálta; a nép, melynek körében Révai Miklós, Verseghy Ferenc, Horváth Mihály és Szarvas Gábor tudóssá fejlődhetett — nem vádolható. Bennetek a hiba ifjak! Ti vagytok azok, a kik ez anyaiskola falai közül kibocsátva, sutba dobtok minden magas célt, apróknak érzitek magatokat minden nehezebbnek látszó feladat megoldására. Ti vagytok azok — kicsinyhitűek ! — a kik pálcát törtök a magatok tehetsége felett, s arcotok pirul, ha mások, a törekvők és dolgosak.