Jászsági Évkönyv, 2022

Bernhardt Renáta: Bár Amerikában élek, Jászberény mindig fontos marad számomra

Világot látó és alakító jászságiak 153 Tekintve, hogy szinte mindenki pedagógus a családjában, ezért meghatározó volt gyermekko­rában, hogy folyamatosan jelen lehetett a különböző intézményekben, iskolai programokban, megismerhette a pedagóguspálya szépségeit. „Nagyon szép gyermekkorom volt, hiszen nagyon jó óvodába jártam. Keresztanyám, aki óvónő volt, mindig bevitt a csoportjába, anyáékkal pedig már 3 éves koromtól mehettem táborokba. Ezért nagyon sok jó emlékem van azzal kapcsolat­ban, hogy mit jelent gyerekekkel és közösségben lenni, együtt csinálni dolgokat, és azt hiszem ez befolyásolta azt is, hogy utána milyen pályát választottam Tünde jelenleg Floridában, Fort Myers-ben lakik férjével, Viktor fia Budapesten él, és egy nemzetközi politikai tanácsadó cégnél dolgozik. Veronika lánya szintén Amerikában tartózko­dik, mivel munkahelye jelenleg Wisconsinban van, egy egyetemi agykutató laboratóriumban. A család fontos tagja még Tünde jászberényi nagynénje is, de kiterjedt rokonságával, távolabbi családtagjaival is gyakran találkozik magyarországi tartózkodása idején. „ Tegnap volt éppen (2022. július 20. — szert) egy Szécsi találkozó az unokatestvérekkel, tehát a család nagy része vagy Jászberényben él vagy ilyenkor visszajön, hogy tudjunk találkozni. ’’ Tanulmányok „Azt gondolom, hogy annyira szerencsés voltam, mert a Gyakorló Iskolába jártam a hetvenes években, ahol nagyon jó szellemű tantestület tanított. ” Szécsi Tünde az általános iskolai éveire nagyon szívesen emlékszik vissza. „A mi osztá­lyunk egy nagyon jó csoport volt, olyan gyerekekkel, akik tanulni akartak, tudni akartak, közösséget akartak építeni, ötleteik voltak. Nagyon szerettünk együtt lenni, imádtuk a nap­közit, mert az udvarban mindig volt arra mód, hogy felfedezzünk dolgokat. ” Érdekes és egyedi szituációt jelentett Tünde számára, hogy osztályfőnöke felső tago­zatban az édesanyja volt. „ Sose felejtem el, hogy azt mondta nekem otthon: »Én sokkal szi­gorúbb vagyok veled az iskolában, nehogy azt mondja bárki, hogy kivételezek veled.« Ezért volt az, hogy mindenkit a keresztnevén szólított, kivéve engem hívott mindig Szécsinek. ” Az általános iskolában tanulta meg azt, hogy vannak elvárások, amiknek meg kell felelni, de a tanárok segíthetnek abban, hogy el lehessen érni a kitűzött célokat. Tanáregyéniségként Rigó Lehelné tanárnőt (aki oroszt tanított), magyar szakos tanárnőjét, Boricsné Ilonka Ju­­ditot, valamint Csirke tanár urat említi a mai napig jó szívvel. Tünde az általános iskola után a Lehel Vezér Gimnáziumban folytatta tanulmányait orosz tagozatos osztályban, ahol osztályfőnöke Nagy Józsefné volt. „Azt gondolom, hogy egy kicsit azért lettem én is magyar szakos tanár, mert ő (Nagy Józsefné - szerk.) szakma­ilag és emberileg példát mutatott finomságával, meleg és kedves lelkével, megértő szemé­lyiségével”. Szeretettel gondol az orosz szakos tanárnőjére, Andrássy Margitra, aki „bár szigorú tanárnő volt, de szakmai felkészültségével és azzal, hogy mindent megtett értünk és mindenben segített, sokunkat motivált arra, hogy az orosz nyelvet válasszuk továbbtanu­láskor. Nála tapasztaltam meg azt is, hogy a jó tanárnál igenis magas az elvárás a diákok felé, ugyanakkor nagyon erős szakmai segítséget kell nyújtani, hogy el is érjék azokat. ” A középiskolás évek a tanulás mellett a barátságról, a közösségről is szóltak, a nyári élmé­nyek és ifjúsági táborok mind-mind erős motivációt jelentettek a továbbtanuláshoz is.

Next