Jászsági Évkönyv, 2022
Kárpáti Márta: Kétszer is vissza akartunk jönni - interjú Bagi Zsolt kutató orvossal
Világot látó és alakító jászságiak 165 Kárpáti Márta KÉTSZER IS VISSZA AKARTUNK JÖNNI Interjú Bagi Zsolt kutató orvossal Bagi Zsolt kutatóorvos professzor ma már Amerikában, jelenleg Augustában él, de gyökerei Jászberényhez kötik. Induljon is innen a beszélgetés, Jászberényből, az alma matertől. -Nem titok, hogy mi nem egy évfolyamon ugyan, de egy időben voltunk a Lehel Vezér Gimnázium diákjai, ahol azt hiszem mindannyian kiváló alapokat kaptunk. Ki volt az a pedagógus, aki a természettudományok felé terelt annak idején, akitől megkaptad azt a tudásbázist, amire később ezt a fényes karriert sikerült ráépíteni? - Csörgő Terézia kémia-biológia szakos tanárnő volt az a meghatározó személyiség, aki tulajdonképpen elindított a pályán. Zárójelben jegyzem meg, hogy eredetileg inkább a kémia, a gyógyszerkutatás érdekelt. Végül is valamilyen formában gyógyszerkutató lettem, de nem abban a formában, ahogy az emberek fejében él ez a szakma, hanem orvosi megközelítésből. A tanulmányaim, majd a munkám során számomra gyorsan kiderült, hogy az orvostudományi kutatás visz legközelebb a gyógyszerfejlesztési sikerekhez. - Végül is a Lehelből melyik egyetemre vitt az utad? - A SOTE-n végeztem, orvosként. Itt a hatodik év határozta meg a pályám fő irányvonalát. Valahogy én mindig a kutató laborban éreztem otthon magam, leginkább ott töltöttem a délutánjaimat a szigorló éves kórházi munkát követően. Emellett nagyon érdekelt az