Játéktér, 2022 (11. évfolyam, 1-4. szám)
2022 / 2. szám
SZÍNHÁZ ÉS JÓLLÉT (k. m.) „Próbáltam eltávolodni az intézménytől, egy picit eltartással kezelni és kívülről látni. Akkor már tisztábban láttam mintázatokat. (...) Mi mettől meddig tart, felelősségek is, [határidők, közben meg lehetőséget adni eltávolodásra, és (...) nem belehalni, mert hogy minek.” Ugyanakkor arra is felhívják a figyelmet, hogy a vezetők részéről - bár felelősségük nagy - a nyomásgyakorlás nem hatékony egy munkafolyamat során. (k. m.) „Nem a stresszt és a görcsöt adod tovább, hanem azt, hogy oké, ha probléma lesz, megoldjuk. De hogy nem katasztrófa. Semmi nem katasztrófa. Elmarad a bemutató? Elmarad a bemutató. Ok. Nem ezek a bajok. Tehát hogy így nem aggódni.” A munkacsoporton belül, illetve a közönségünkkel folytatott kommunikáció, bár időigényes, valós perspektívákat adhat az alkalmazottak számára. (k. m.) „Közönséggel, bárkivel kommunikáljuk. Mit szerettek ti nézni? De mi alapján mondjátok, hogy ezt szeretnétek nézni? Azt próbáltátok, ezt próbáltátok? Sokkal gazdagabb a színházi kultúra, mint amilyennek látjuk, s a benne való munka is nagyon-nagyon sokféle.” A másik fontos megelőzési stratégia, ami már többször elhangzott az eddigiekben is, az a visszajelző kultúra gyakorlása. (Sz. E.) „Egy pozitív kritika, tehát egy olyan kritika, ami építő, úgy megmondva, amitől nem lesújtanak a földre, hanem arra bátorítanak, hogy lépj tovább." Ezt K. I. a konfrontálódás gondolatával egészíti ki, illetve hogy hogyan érdemes ezt kezelni: „amikor [a munkahelyen] konfrontálódom, akkor szakmai téren vagyok, szakmai problémánál”, azaz az egészséges munkaviszony fenntartásához szükséges különbséget tennünk a személyes és a szakmai konfrontáció között. A megelőzés kérdésében az egyetemi oktatásra is kitérnek a résztvevők, hiszen többször megfogalmazódott a beszélgetés során, hogy a kiégés már ott elkezdődik. Elhangzik, hogy fontos lenne a színészi pálya lehetőségeinek színesebb bemutatása, mivel (e. o.) „egyre több köztes foglalkozás van, több olyasmi, ami talán jobban személyre szabható [a színészek számára]”. Emellett több olyan workshop szervezése is megkerülhetetlen, ahol deroling-technikákat (belépés a szerepbe, és kilépés a szerepből) sajátíthatnak el a diákok. A tantervben nemrég újra megjelenő, opcionális tantárgyként választható pszichodrámára is egyre nagyobb az igény - meséli az egyetemi oktató, és egy olyan változtatást is megoszt velünk, amely a jövőben a diákok elmélyültebb felkészülését segítheti. (e. o.) „jó hír, vagy hát jó lesz majd a jövőben, hogy visszaállunk ebből a beteg, hároméves gyorsított képzésről a négyévesre.” A résztvevőket arról is kérdeztük, konkrétan mit tennének a saját elsősegély-dobozukba. (sz.) „Egy homokórát és egy tükröt. A homokóra arra van, hogy amikor döntéshelyzetbe kerülök, érezzem azt, hogy nem most kell válaszolnom, hanem van időm meghozni ezt a döntést. (...) A tükör meg csak igen/nem-mel tud válaszolni egy kérdésre, hogy Az, amiben én vagyok, az most tényleg úgy rendben van, vagy nincs? (...) És erre ő megmondja, hogy igen vagy nem.” Tehát fontos lenne, hogy megfelelő időt tudjunk szánni arra, hogy egy döntést meghozzunk, ugyanakkor folyamatos reflektálásra is szükség lenne, hogy meg tudjuk állapítani, az adott helyzet milyen hatással van az egészségünkre. A jelenlegi színházi struktúrák ennek nehezen adnak teret. (k. m.) „Minden folyamatnak abból a kérdésből kellene kiindulnia, hogy mit gondolunk a munkánkról, magunkról, és ez közben meg egy luxus. Luxus, hogy megengedjük magunknak azt, hogy hátradőljünk, s azt mondjuk, hogy Ok, miért is csináljuk?’’ 19