Játéktér, 2022 (11. évfolyam, 1-4. szám)

2022 / 2. szám

kötés szándéka. A dramatikus szöveget jórészt szinte kottaként követő kolozsvári előadás ennek a viszonylagos aktualizációnak a csapdájába látszik esni. Mintha bedőlne a készen kapott (négy­éves) maiságnak, (pedig négy év, különösen az utóbbi négy, nagy idő) és észre sem venné, hogy a darab naprakészsége szélsebesen avul, a szövegben felkínált lokalizáció pedig Kolozsvárról nézve távolítás: valahol a saját romlottságára vak, kiúttalan liberalizmusában fuldokló nyugaton történik mindez. Ezt húzzák alá az egykori Obama-kampányokat idéző plakátok és pólók, illetve az előadásban élő zenét szolgáltató színészegyüttes által Bruce Springsteen-es lendülettel ját­szott, elcsépeltségig ismert amerikai rockszámok. A rendező, Andrei $erban, maga is tesz erre utalást az előadás igényes és praktikusan zsebre álló műsorfüzetében közölt interjúban. A társu­lat tagjaiból összeállt színészzenekar és az amerikai kampány-poprock sorsszerű találkozása volt ez a klasszikus végzettragédia leporolásán ügyködő rendezőlegenda koncepcionális boncaszta­lán. A mához való időbeli közelítés is relatív persze, hisz (több) évtizedes nosztalgiarock harsog a színpadról, és az utóbbi pár évünket meghatározó világjárvány aktualizációs ziccerét is tudatosan hagyja ki a színpadra alkalmazó. Nem ragály sújtja az országot Oidipusz darabkezdő (kampány­záró) beszéde szerint, hanem valami mindent átható mérgezettség, ökológiai helyett morális mel­­lékzöngékkel terhelt, metaforikussá emelt betegség. Közöny és kihasználásra alkalmas passzi­vitás tehát az országra telepedő átok, hűen lekő 2018-as eredetijéhez. És ennek fényében különösen elgondolkodtató a kelet-közép-európai kontextusra való vonatkoztathatóság teljes hiánya, ami az előadás verbalitáson túli kódjait (vizuális és hangzásvilágát, a szereplők politikusi habitusát) illeti, hisz nem úgy tűnik egyébként, hogy az abszolút szöveghűség gúzsba kötné a kolozsvári színrevitelt. A műsorfüzetes interjú tanúsága szerint az élőben játszott zeneszámokon kívül egy teljes jelenet is újonnan került az előadásba, megbontva kissé az egyébként feszes drámai szerkesztést. A Jokasztét tizenhárom éves korában teherbe ejtő Lárosz pedofíliájának egyfajta előtörténeteként iktatták be az alkotók a thébai mondakör kevésbé ismert epizódját a Szűcs Ervin, Kató Emőke. Fotó: Biró István 54

Next