Játéktér, 2022 (11. évfolyam, 1-4. szám)
2022 / 2. szám
KRITIKA megrontott és öngyilkosságba kergetett Khrüszipposzról, Láiosz egykori vendéglátójának fiáról, ám a zavaróan illusztratív némajátékkal kísért beszámoló erről az „ősbűnről” (mely a mitológiai hagyomány szerint átkot hozott a Labdakidákra) nem sokat tesz hozzá motivációk tekintetében az leké által következetesen elvarázstalanított és gazdaságosan összefűzött cselekményhez. Az pedig, hogy az egyébként minden szerepet stabilan külön emberre osztó színrevitelben a korábban Thésziászként prófétáló színész tűnik fel egyszeriben a múltbeli Lárosz szerepében, alighanem összezavarni alkalmas leginkább a hagyományos szereposztás-konvencióba kényelmesedett nézőt. A kizökkentés önmagában nem lenne tán ördögtől való, ha szándékoltan elidegenítő vagy (értelmezés)mozgósító gesztusról volna szó, ám a jelenet inkább a hátteret betöltő vetítővásznon megelevenedő és a színpad mélyén, élő szereplőkkel előadott illusztratív extrák sorába illeszkedik, melyekkel a szövegértés mellé kínál vizuális mankót a színpadtechnikai adottságokat maximálisan kihasználni igyekvő előadás. A néző teljes körű kiszolgálásban részesül: egyik pillanatban elmerülhet a fénnyel komponált „analóg” színpadképek letisztult szépségében, a következőben pedig zsöllyefételében hátradőlve élvezheti a kizökkentő átállás nélkül teljes hangerőre kapcsoló koncert illúzióját, illetve azon sem kell sokat törnie a fejét, mi zajlott vajon Lárosz titkosított kiruccanásain, vagy hogyan csüngött a kötélen az öngyilkos fiú, és végül milyen koreografikus eleganciával lőtte halántékon magát a dráma derekán előrelátóan a fürdőszobaszekrénybe készített csehovi testőrpisztollyal a vérfertőzésre ráeszmélő Jokaszté. Ráadásul színházfogyasztónk mindezt két különböző szereposztásban is végignézheti, ha elsőre valahol elvesztette volna a fonalat, vagy egyszerűen kedve támad a körmönfont adaptációban rejlő ezernyi elménc kétértelműséget és intertextuális utalást egy újabb színházjegy áráért tovább fejtegetni, annak félillúziójába ringatva magát, hogy két különböző előadást lát. Hisz bizonyos értelemben kettőt is lát, kettőt az egyben. Az egyik legizgalmasabb szemfényvesztése talán épp ez §erban O/'d/puszának: Tőtszegi Zsuzsa, Gedő Zsolt, Buzási András, Bodolai Balázs. Fotó: Biró István