Játéktér, 2022 (11. évfolyam, 1-4. szám)

2022 / 2. szám

lán még hatásosabb megoldás, mivel új dizájnt talán a szűkös idő sem engedett meg, így minden szórólap, plakát és Facebook-bejegyzés élénksárga hátteret kapott, amelyen mintha csak úgy a levegőbe maradtak volna a címet, színészeket, rendezőt és a többi információt hirdető sorok. A színház tudatában van a jelentés­ értelmezések szabadságának, s így az új látvány úgy tudja ugyanazt jelenteni, mint a régi, hogy egyetlen elemében sem utal rá, hiányként tartja magában azt a valamit, amit kifejez. A színház csodája, hogy úgy van ott, hogy nincs. A világi törvénykezés itt tehát véget ért, s a színház elkezdte tevékenységét, hogy ítéletet hirdessen Tartuffe-re és körére vonatkozóan a színpadon. A Victor Joan Frunzá rendezte előadás, mely a Tartuffe, avagy az imposztor címet viseli, Moliére Tartuffe­ darabjából dolgozik. Teszi ezt úgy, hogy közben nem utal az őt övező valóságra. Az előadás nem kérdez rá arra, hogy miképp kapunk álhírt aprópénzért, valódi híreket azonban nehezen megkeresett bankókért, ahogy arról sem beszél, hogy milyen természetű az az álvilág, mely a virtualitásból nő ki. Nem ezekből a kérdésekből szövi anyagát az előadás, helyette elénk állítja Tartuffe-öt, az álszentet és a körét, hogy kísérleti laborjában az imposztort beágyazottságában, a fogalmat az általános felől közelítse meg. Tartuffe nem korunk gyermeke és nem is egy valamikor élt figura, ő az álszent, s a színház mint morális intézmény, ebben a távolságban mutatja fel őt számunkra. Milyen tehát az álszent? A kérdésre nyilván nem definíciószerű a válasz, az előadás ellentétek mentén terel minket, hogy lássuk a megtartásfősített társaságot, és azt, hogy miképp ül be a bolha közéjük, hogy aztán elefánt legyen belőle. Az álszentség egyszerre túlzó és természetes Az előadás már a kezdőképben behívja Tartuffe-öt (Veress Albert), bár megszólalni és a tör­ténésekbe konkrétan is belépni csak később fog, mégis már az elején figyelmet kap, legalábbis Tóth Jess, Veress Albert. Fotó: Adriana Grand 60

Next