Játéktér, 2022 (11. évfolyam, 1-4. szám)

2022 / 1. szám

KRITIKÁ­ ba van foglalva a mondanivaló, a szövegértésnek nem feltétlenül kedvez. A szövegátadást célzó formai kísérletként értelmezem ugyan ezeket az elemeket, de például az Éj szerepének drama­turgiai jelentősége csökken ezáltal, és nem a szerepet megformáló (amúgy valamiért fehérbe öltöztetett) Kovács Nikolett hibája ez. Az előadás előnyére válik a három ördögábrázolás. Berreh, Duzzog és Kurrah, azaz Diószegi Attila, Kovács Éva és Rappert-Vencz Stella clown-hármasa fokozzák az előadás dinamikáját, és némi humoros felhangot hoznak a szerkezetbe. Ez már csak azért is előny, mert hozzátesznek a Moldován Blanka által megformált, egyébiránt sajátos színezetű Mirigy karakteréhez. Ez a néző­pont azért is kiemelendő, mert Mirigy legfőbb motivációja mintha nem lenne eléggé hangsúlyos, ártó cselekedeteinek oka, Csongorhoz és párjához való viszonyának gyökere mintha Vörösmarty szövegében is eleve kissé el lenne kenve. Ezért is szép, ahogy Moldován Blanka hátrányból in­dulva rétegről rétegre építi fel amúgy szolidan ötletes jelmezébe bebörtönzött félvilági karakterét. Balga bolondozásai - Orbán Zsolt játéka - is feloldóan hatnak. Illetve az öt piros ruhás szolga / díszletrendező figura nyersesége is jól ellenpontozza az úgymond a boldogság keresésével járó súlyos komolyságot. Bogár Barbara Ledérje szintén életszagú, és Gál Ágnes Rókalánya is pezs­­dítően hat. Az, hogy a Fejedelmet Méhes Kati játssza, már csak azért is telitalálat, mert a mának szóló üzenetként is értelmezhető. Ezek azok, amik Ilma jelenlétén kívül ugyancsak színt hoznak a régies nyelvezetű és erősen szövegközpontú, három felvonáson át hömpölygő előadásba. A két világ szimbolikája mellesleg végigkövethető az előadáson. Az egyszerű háttérként mű­ködő sík díszletfalakat felváltja a statikus, homorú térelem. Bekerülnek a díszletbe a tükröződé­seket, torzulásokat, illúziókat elősegítő plexilemezek, illetve a szereplők is duplex hatást kapnak, Csongor szolgája Rappert Vencz Stella ördöge által játszva is feltűnik a történetben. Mint ahogy Ilma is új színezetet kap, ahogy Böskeként, tenyeres-talpas feleségként jelenik meg az ördöggel közös jelenetben. Rappert­ Vencz Stella, Diószegi Attila. Fotó: Czinzel László

Next