Jel-Kép, 1985 (4. szám)
MÉG EGYSZER - Mécses Sopronkőhidáért (Rapcsányi László emlékműsora)
mehettünk a fegyház templomába, ahol kevésbé az istentisztelettel törődött a társaság, mint inkább azzal, hogy véleményt cseréljen, vagy különböző híreket egymásnak átadjon, ami a hadihelyzetet vagy a különböző politikai híreket illeti. Rajk László éppúgy ott volt, mint Kállay Miklós, azzal a különbséggel, hogy Kállay Miklós mindig fönt a karzaton foglalt helyet két SS-őr kíséretében. Egy kicsit tüntetésszámba is ment az az aktus, amikor ő megjelent, jelezvén azt, hogy mi a nyilas kormányt semmiképpen nem ismerjük el, fölállt a társaság, és fejével bólintott Kállay felé. A misét tartó, Sopronból bejáró plébános nagyon rendes ember volt, mert amit csak tudott, eljuttatott hozzánk, elsősorban a moszkvai és az angol rádió híreit, ezt az éppen akkor ministrálónak átadta, aki természetesen pillanatok alatt továbbadta a társaságnak. Olyan kis aktusok is lezajlottak, hogy a helybéli fegyházlelkész, ez a katolikus pap, bizony nemegyszer juttatott a foglyoknak titokban egy-egy falat malacpecsenyét vagy egy darab kenyeret. Riporter: Dr. Berki Feriz, a magyar ortodox egyház esperes adminisztrátora ifjú teológiai tanárként került a kőhidai fegyházba. Ir. Berki Feriz: Mi védőőrizetesek voltunk. Ez azt jelenti, hogy nem volt ellenünk konkrét vád, hanem egyszerűen őrizetben tartottak, nehogy valamit tegyünk az akkori rendszer ellen. Rabkórházban helyeztek el bennünket a fegyház területén, ennek a rabkórháznak négy nagy kórterme volt. Hármat ürítettek ki a mi számunkra, a negyediket megtartották a köztörvényesek számára, akik betegek voltak. Azokkal nem érintkezhettünk természetesen. A három kórterem közül a mienk a bejárattól jobbra feküdt. Üveggel volt elválasztva a folyosó, ott volt a rendelő (s amellett pedig ott voltak az őrök is, akik SS-egyenruhát viseltek), azon keresztül kellett menni a mi kórtermünkhöz, ahol tizenheten voltunk. El tudnám sorolni nagyjából, mintha most is látnám őket: tőlem balra volt Bárdos Ferenc, szakszervezeti ember, szocdem képviselő volt valamikor; mellette volt Rakovszky Tibor kisgazda képviselő, mellette Simon Mihály Pál ügyvéd, s akkor volt az ajtó, de hogyha emerre megyek, jobbra, a sarokban volt herceg Montenuovo Nándor, Erődi Harrach Tihamér, Nagybaczoni Nagy Vilmos, Nagybaczoni Nagy Béla, Egyed Zoltán, Töreky Géza, Erődi Harrach Béla, Jeszenszky Sándor miniszteri osztályfőnök, ő volt az én közvetlen főnököm a kultuszminisztériumban. Ott volt Szent-Miklóssy és Popovits István, az én kollégám, teológiai tanár szintén. Ja! Pattantyús Ábrahámot felejtettem el, a korelnököt. Miniszterelnök is volt nagyon rövid ideig. Kommunista egyébként nem is volt köztünk egysem, két szociáldemokrata volt a mi termünkben, a többiek arisztokratáktól kezdve újságíróig . . . egyetemi professzor, miniszteri osztályfőnök, aztán ügyvéd, vezérezredes, vezérőrnagy . . . Én voltam a kórteremben a legfiatalabb . . teológiai tanár. Kállay külön szobában volt, ővele nem lehetett érintkezni, lent a földszinten őrizték őt is. Fönt az emeleten is volt egy kis szoba, amelyikbe később hölgyek kerültek, abban voltunk mi ott egy-két éjszakát Popovits Istvánnal, a kollégámmal együtt. Eredetileg fürdőszoba volt, kivitték a fürdőkádat, kályhát, és két ágyat tettek be, úgy aludtunk ott. Utána ott volt Kendeffy Ádámnak a felesége, Edelsheim-Gyulai Éva, Titkos Ilona lent volt a földszinti szobában a kórteremben, mielőtt mi bekerültünk volna. Előzőleg vett ott még valaki, akit aztán kiengedtek: Kánya Kálmán volt külügyminiszter. Őket együtt engedték ki: KányaKálmánt és Titkos Ilonát. Krúdy Ádám a földszintnek a másik kórtermében volt az összes repülőkkel együtt: Nagy Mihállyal, Szemes Istvánnal, Budai Lajossal, Tímár Gyulával. Jugoszláv — úgy emlékszem szlovén — partizánok is voltak. Szlovénul nem, de szerbül, horvátul tudok, úgyhogy összebarátkoztam ott néhányaikkal és elbeszélgettünk. Nagyon rövid ideig voltak ott, nem tudom, aztán hova kerültek. Fiatalok voltak, nők is voltak köztük, örül- 119