Jel-Kép, 1985 (4. szám)

MÉG EGYSZER - Mécses Sopronkőhidáért (Rapcsányi László emlékműsora)

MÉCSES SOPRONKŐHIDÁÉRT szó a siralomházzá átalakított zárkájá­ba a harmadik emeletre. Riporter: Hogy alakítanak át egy cellát siralomházzá ? Almásy Pál: Semmi mást nem jelent, nyitva hagyják már az ajtót, két szuro­nyos honvéd állt az ajtó előtt, hozták a feszületet és a két gyertyát, letették az asztalra. Hoztak vacsorát, ha az ille­tő dohányzott, akkor kapott cigaret­tát, és nyitva maradt egészen reggelig az ajtó. Riporter: Lelkész előtte is járt be ? Almásy Pál: Nem. Csak akkor, mikor az ítélet volt, akkor jött Bárdosi Jenő, az evangélikus lelkész hozzá. Bárdosi Jenő: December huszonhar­madikán az esti órákban engem arról értesítettek, hogy további rendelkezé­sig maradjak benn szolgálatban. Kö­rülbelül nyolc órakor kaptam az igaz­ságügyminisztérium nyílt parancsát, hogy a hajnali órákban végre fogják hajtani az ítéletet. Este tíz órakor újabb rendelkezést kaptam, amelynek az volt a lényege, hogy további rendelkezésig maradjak benn a lelkészi hivatalban. Bajcsy-Zsilinszkynek a halálos ítéletét akkorra már sejtettük. Még pontosan nem tudtuk, de sejtettük. Én fölmen­tem Dominich hadbíróhoz, és be akar­tam jelenteni neki azt, hogy mint lel­kész, kérni akarom, hogy ha kivégzés­ről van szó, akkor a kivégzést halasz­­­szák el. Az akkori törvények rendelke­zései ugyanis azt írták elő, hogy senkit a saját ünnepnapján kivégezni nem le­het. Mikor a szolgálattevő tiszt meg­tudta, hogy milyen ügyben járok, egy­szerűen kidobott. Jóval éjfél elmúlt, inkább már hajnal felé közeledett az idő, amikor értem jöttek azzal, hogy menjek fel a zárka­épületbe, mivel a kivégzésig már csak pár óra van hátra. Közölték velem, hogy Bajcsy-Zsilinszky már korábban kérte, hogy menjek be hozzá, de ezt a kérését megtagadták. Értésemre adták, hogy mikor bemegyek, vigyázzak, hogy mit mondok, mert Bajcsy-Zsilinszky még nem tudja, hogy az ítéletet végre fogják most hajtani. Bajcsy-Zsilinszky Endre a földszinten volt elhelyezve ideiglenesen a zárkaépületben, zsámo­lyon ült és leveleket írt. Egészen bizo­nyos, hogy ő magában tudt­a, miről van szó, hiszen hogy hajnali órákban megy be hozzá egy lelkész, ez annyira rend­kívüli dolog, hogy feltétlenül valami egészen rendkívüli okra kellett gondol­ni. Viselkedésén határozottan látszott, hogy ő teljesen tisztában van a helyze­tével, és gerinces keménységgel vállalja ezt a sorsot. Azt kérte, hogy várják még, azt a pár levelet megírja, mert le akarja adni. Amikor a leveleket megír­ta, beszélgettünk, csak egészen általá­nosságban. Akkor közölték velünk, hogy a hadbíróság hívatja. Amikor visszajött a hadbíróságtól, mondta ne­kem, hogy a halálos ítéletét kihirdet­ték előtte, két órán belül az ítéletet vég­re fogják hajtani. Akkor jött oda az egyik fegyőrünk, aki ilyen szolgálatra volt beosztva, közölte, hogy a siralom­házat elkészítették a zárkaépület har­madik emeletén egy zárkában. Belém­karolt, úgy mentünk fel. Én megkér­deztem tőle, hogy akar-e úrvacsorát venni. Mondta, hogy igen. Aztán el­kezdtünk beszélgetni, ő a nevelés kér­désére terelte a szót. Kintről behallat­szottak a fegyverdörrenések, akkor már drámai gyorsasággal peregtek az ese­mények. Kért engem, hogy van még neki egy levele, ebben a politikai vég­rendelete van benn és a feleségének szóló üzenet, ahogyan én ezt később megtudtam. Amikor ezeket elmondta, rosszul lett. Nálam volt több bor, szá­mítottam rá, valahogy ösztönösen érez­tem. Riporter: Miből állott a rosszullét ? Bárdosi Jenő: Gyomorbánt­almak, bélbántalmak. Idegdolog. Arra kért, hogy menjek ki egy kicsit. Utána nem­sokára jöttek, hogy mennünk kell. Ez egy tarpai fiú volt, amint később meg­tudtam. Bajcsy-Zsilinszky kezet nyúj­tott neki, a katona pedig elsírta magát, s aztán lehajolt és megcsókolta ott az ajtóban Bajcsy-Zsilinszkynek a ke­zét . . . Én csak a zárkaépületnek az ajtajáig kísérhettem, engem tovább nem enged­tek. Csak akkor kerültem a kivégzés színhelyére, amikor a kivégzést már végrehajtották.

Next