Jel-Kép, 1987 (3. szám)
GYÚJTÓPONTBAN - Kriston Vizi László-Lengyel László-Turi András: Gondolatok a városi televízióról
24 GONDOLATOK A VÁROSI TELEVÍZIÓRÓL három hete jelentkező adástól nem várhatjuk el, hogy friss, „híradós" jellegű hírműsort állítson össze. Az azonban minden bizonnyal igaz, hogy vannak olyan, aktualitásukat nem oly gyorsan elvesztő, fontos események a városban, amelyekre a tévénézők nem juthattak el, amelyekről a napilapok csak röviden tájékoztattak. Ezek megkeresése és megjelenítése fontos feladata kell, hogy legyen a helyi televíziónak. A Kecskeméti Városi Televízió képi világa a legtöbb esetben jól szolgálja tartalmi mondanivalóját. A viszonylag magas arányú verbalizmust — amely a stúdióbeszélgetések természetes következménye — igyekeztek filmekkel, betétekkel, riportokkal kiegészíteni, felgyorsítani. Számos szépen elkészített (nyúlbefogás, hóhelyzet) és különleges helyzetekben forgatott (víz alatti esküvő) filmet láthattak a tévénézők, ami elsősorban az operatőrt dicséri. Ugyanakkor azonban sok a külsődleges elem, a nyelvi és képi pongyolaság. A filmek (betétek) jelentős része hoszszabb a kelleténél, és az izgalmas tartalom - például a város szemetességének helyzetét bemutató film, amely több mint nyolc percig tartott — egy idő után unalmassá vált, és akár a szándékkal ellenkező hatást is kiválthatta. Sokszor a technikai problémák (áramszünet, rendezői utasítások kihallása, üresjáratok), vagy a szinkronhang modorossága (például a városházáról készített gyönyörű felvételeknél), a zenei szerkesztés esetlegességei lerontják a tartalmában jól megtervezett, szépen forgatott műsort vagy filmet. Ezeket rutinnal vagy gyakorlattal ki lehet javítani, de mindenféleképpen szükségesnek látszik a filmek, bejátszások jobb kidolgozása, „feszességük" növelése akár az összműsoridő csökkentésének rovására is (a jelenlegi verbális és képi arány megtartásával). A műsorvezetés A műsorvezetők szerepe, jelentősége elvitathatatlan a televízióban, főként helyi televíziózás esetében, amikor az adásban részt vevők — legyenek azok riporterek vagy riportalanyok — a legtöbbször közvetlen ismerősök, szomszédok, barátok. Nem könnyű feladat mindezeket figyelembe venni, ugyanakkor a műsorvezetés sokszor megcsontosodott szabályait is betartani. Minden bizonnyal valamennyi helyi televízió jelentős gondja az „egyszemélyes" televíziózás, vagyis az, hogy a néző számára sokszor indokolatlan gyakorisággal szerepel a képernyőn egy és ugyanazon személy, legtöbbször a stúdióvezető, a főszerkesztő. Ez a kecskeméti televízió egyik gondja is, következményeként a hangzásbeli, műsorvezetői egysíkúság, változatossághiány könnyen unalmassá teheti a műsort. Mindenképpen több eltérő habitusú, más megközelítést hordozó személyt kellene bekapcsolni a rendezői, szerkesztői és riporteri munkába. Mivel az adott műsorstruktúrához illeszkedően nincs még adekvát műsorvezetési koncepció, a bemondó gyakran műsorvezetői, a műsorvezető pedig bemondói szerepet vállal. A bemondók többször indokolatlanul kaptak szót, például bemondták azt,ami a képernyőn egyébként is látható, olvasható (hírek, sporthírek, reklám stb.). Hiányzik a szerkesztői munkából egy jó stílusú összekötőszöveg-író, akinek a működése esetén elkerülhető lenne a túlstilizált, többször vezércikkízű szöveg. A stúdióbeszélgetések nem egyszer műérdeklődést sugalltak, amelyet a riporter kevésbé irányít, sokszor csak asszisztál a monológhoz. A néző számára meggyőzőbb lenne, ha az ő fejében felvetődő kérdések is elhangoznának (erre a nézőkkel tartott telefonkapcsolat jó lehetőséget teremt). Egy helyi televízió mindenképpen lazább és közvetlenebb műsorvezetése mellett sem fogadható el, hogy a műsorvezető „alulöltözött" legyen, azaz a riportalanyok öltözködésével diszharmonikusan jelenjen meg. Indokolatlannak látszik az örökös tegeződés a riportalanyokkal (ráadásul, ha azok vezető beosztásúak), hiszen ezáltal könnyen hiteltelenné válhat a riport, mivel a néző számára mindez úgy érzékelhető, hogy a képernyőn látható két tegeződő együtt van, ő pedig kívülrekedt. Olyan látszat keletkezhet, mintha riporter és alanya valami bensőséges, már előre megbeszélt módon, mintegy színjátékként beszélgetne. Ez pedig jelentősen csökkenti a tévé meggyőző erejét.