Jel-Kép, 1987 (3. szám)
GYÚJTÓPONTBAN - Pozsgay Imre: A városi televízió és a helyi közélet
8 A VÁROSI TELEVÍZIÓ ÉS A HELYI KÖZÉLET hogy bizalmat az intézmények iránt azok az állampolgárok éreznek, akik már ezektől az intézményektől kaptak valamit. De nálunk kapni valamit adománynak számít. S itt az állam és az állampolgárok viszonyában egy újabb problémával kell szembenézni. Ez a körülmény, hogy túl hosszú ideig tartott a szocialista építés első korszakában az az idő, az a világ, amikor egy gondoskodó állam képében jelentek meg az intézmények. A kezdeményezés és a kezdeményezéshez való viszony engedélyezett viszony volt, és az engedélyezés mértéke szerint alakult, s ezért rászokott az állampolgár arra, hogy neki joga van kapnia. Hogy mit kell adnia, arról pontosan sose volt tudomása. Ma felpanaszoljuk, hogy infantilisan viselkednek az emberek, hogy degradálják önmagukat, és ebben az infantilis viselkedésben szembenállást, konfliktusokat provokálnak, elégedetlenségüket fejezik ki, és rossz közérzetről tanúskodnak. Ám ha megkeressük ennek alapvető okait, akkor kiderül, hogy nem a mai válságjelenségekkel terhelt helyzet produktumáról van szó, hanem egy berendezkedés problémájáról. Arról, hogy a társadalmat érthető és történelmileg magyarázható okokból hosszú időn át tisztán hierarchikus tagolásban tudtuk csak elképzelni, amely megszünteti az emberek viszonylagos autonómiáját és szuverén döntési lehetőségeit. Ennek a szisztémának szükségszerű következménye — ha van válság, ha nincs —, hogy mindenkinek ott rossz, ahol van. Ott érzi kielégítetlennek szükségleteit, ahol éppen elhelyezkedik, még a hierarchia legmagasabb részein élőknél is. Ezt a viszonyt csak a szocializmus elveinek következetes alkalmazásával — ami egyet jelent a demokrácia elveinek következetes alkalmazásával — lehet megváltoztatni. Csak így lehet felelős állampolgárok közösségévé átalakítani a társadalmat, amelyben a felelősségtudat szállt a legalacsonyabb fokra. Nem genetikai okokból van ez így. Nem így vagyunk mi, magyarok programozva, és Kelet-Európa nem így született, nem ilyennek teremtette az Isten, hanem egy kényszerű történelmi szakaszban ezek a viszonyok így alakultak. Ezen a szakaszon kell átlépnünk, és ehhez van szükség arra az előrehaladásra, amelyről az előbb már beszéltem. Mi köze ehhez a helyi televíziónak? Elsősorban és legfőképpen az, hogy politikai irányultsága valóban ezeknek a szocialista elveknek megfelelően alakul-e, és az, hogy meg tudja-e teremteni a vezetők és vezetettek egymáshoz való viszonyában a közreműködés lehetőségét. Társadalmi tapasztalatokat a népfrontmozgalomból bőségesen hozhatnék fel arra, hogy igenis van együttműködési készség az emberekben, a helyi társadalom tagjaiban. Ahol megértették a nyilvánosságnak ezt a természetét — a „glasznoszty" lényegét, ahogy manapság már nemzetközileg is elterjedt kifejezéssel illetik ezt a fogalmat —, ott a nyílt társadalmi egyesülések, vállalkozások útjára léptek községek, városok. Ezek közül a lehetőségek közül én a településfejlesztési társadalmi munka tapasztalatait szeretném megemlíteni és az egyesületek létrehozása körüli tapasztalatokat szeretném idézni. A településfejlesztési társadalmi munka nem utolsósorban a helyi televízió, a helyi sajtó és más tömegkommunikációs eszközök segítségével a magyar társadalmi mozgástér egyik pozitív megnyilvánulási formájává vált. Nem állítom, hogy ebben a mozgalomban nincsenek sallangok, nincsenek hazugságok vagy hamisítások. De nem ez a lényeg. Az állami költségvetés lehetőségeinek és társadalmi bírálatának legkonstruktívabb formája jött létre a településfejlesztési társadalmi munkával, mert az állampolgár ezeken a pontokon tapasztalja először, hogy nem egyszerűen egy gondoskodó állam betagolt része, hanem saját cselekvési tere van körülményeinek, civilizációs feltételeinek alakítására, s ebben a tevékenységi körben a helyi érdekek felismerésének óriási a szerepe, jelentősége. Nem véletlen, hogy egyikmásik kisvárosunk egyetlen esztendő alatt több nemzeti vagyont halmozott fel településfejlesztési társadalmi munkával, mint amennyit az egész ország adakozni hajlandó volt a Nemzeti Színház építésére. Ott, ahol célt téveszt a program és a mozgalom, ott nincs állampolgári közreműködés. Ott, ahol célba talál , és a helyi nyilvánosság kezelésében ezek az eszközök műkő-