Jel-Kép, 2004 (2. szám)

INTERNET - Lengyel György-Eranusz Eliza-Füleki Dániel-Lőrincz László-Siklós Viktória: A cserénfai kísérlet

Lengyel György - Branusz Eliza - Füleki Dániel -Lőrincz László - Siklós Viktória A CSERÉNFAI KÍSÉRLET Beszámoló egy aprófaluban lebonyolított számítógép-és internettelepítés tapasztalatairól 1. A KÍSÉRLET CÉLJAI K­ísérletünk lényege abban állt, hogy 2003 októbere és 2004 májusa közt négy számí­tógépet és kilenc internet-hozzáférést biztosítottunk cserénfai családok számára, arra kérve őket, hogy számoljanak be tapasztalataikról. A kísérletnek két fő pontja volt. Az első azt vizsgálta, hogy milyen előnyei és hátrányai vannak az információs technológia intéz­ményi és kapcsolatháló-alapú terjedésének. A második pedig azt, hogy az információs tech­nológia terjedésének milyen közvetett társadalmi hatásai vannak, tehát hogy miként változ­nak a település lakosságának életkörülményei, s a közérzetüket jelző szubjektív indikátorok. Az információs technológia és a helyi társadalom kapcsolatával foglalkozó nemzetkö­zi szakirodalomi ajánlásai között szerepel, hogy teleházak létesítése, önkéntes számítógé­pes tanfolyamok szervezése, a fiatalok ilyen irányú tudásának aktivizálása révén célszerű fellépni a hátrányok halmozódása ellen. Sikeres kísérletről számoltak be finn szakemberek, akik egy hátrányos helyzetű régió revitalizálásában fontos szerepet szántak az intranetháló­zat telepítésének, a munkanélküliek és mozgáskorlátozottak bevonásával.­ Egy gazdaság­szociológiai vizsgálat­ esettanulmányai arra világítottak rá, hogy az innovációk a helyi tár­sadalmakban gyakran külső személyek közvetítésével jelennek meg, de a hagyományos kapcsolathálók révén terjednek el. Kísérletünkben támaszkodtunk ezekre a tapasztalatokra és a kaposvári kistérségben végzett korábbi kutatásaink eredményeire.4­ 2. A TELEPÜLÉS A 257 fős Cserénfa Kaposvártól 12 km-re délkeletre található falu, nem rendelke­zik vasútállomással, iskolával, óvodával, gyógyszertárral. Egy élelmiszerüzlet és egy kocsma található a faluban. A település lakosságának mintegy harmada nyugdíjas, s ötöde fiatal. A lakóházak negyede vakolatlan, új építésű épület azonban csak elvétve akad.

Next