Jelenkor, 1959 (2. évfolyam, 1-6. szám)

1959-08-01 / 4. szám - Kautzky László: Árva gyerekek (novella)

Kautzky László zárva gyerekek Adó Zoltán a fűzfa bütykös gyökerén ült, közel a folyóhoz. A gyökeret levetkőztette a szél meg a víz. Olyan volt, mint féligfaragott karosszék. A­ délelőtti vonattal jött Pestről. Nem tudja, hogyan jutott az állomásig. Kerülte az embereket, s került minden gondolatot. Az úton találta ezt a szakál­las, öreg koldust. Nem lehet tovább hallgatni. Félt, hogy mint az őrültek, magá­nak beszél majd, s összekeveri a szavakat. — Ha érdekli, elmondhatom. Én küldtem el az asszonyt, egy éve. Csende­sen beszéltünk, mert aludtak a gyerekek. Az öreg pislogott, dörgölgette vastag szemöldökét. A fejét meg­ingatta sok türelemmel, ide-oda, mint aki nem érti, s nem is értheti ezt a beszédet. — Suttogni öreg, suttogni. A nagy dolgok maguktól is nagyok. Üvölteni csak a törpe gondolatokat kell, hátha megnőnek. Két fecske csapódott a fejük fölé. Adó Zoltán felugrott. A felhők egymást kergették az égen, s összedörgölődtek melegedni. — Eső lesz — mondta izgatottan —. Ne engedje tata. Az eső összemossa a dolgokat. Én még mindent a régi helyén akarok látni. Minden kavicsot, árnyé­kot, minden lépést. Az öreg a tarisznyájáért nyúlt és valamit keresett benne. — Vártam, amíg csak lehetett. Nem vagyok bátor ember. A másik mozdulatlan arccal felnézett. — Maga is látja ott azt a fatörzset. Félig a vízben van. Látja, milyen lapos a part? Egészen lapos. Visszaült a helyére. Beesett halántékát tapogatta, mintha keresne valamit. Idegesen járt minden ujja és erősen reszketett. — Én nem ezért nősültem, tata. Az egész életet akartam megtalálni. Mi nekünk az asszony? Maga öreg ember, feleljen. Vagy mást mondok. Mi nekünk a gyerek? Egyetlen, ami több magunknál, amit elismerünk többnek. — Csak annyit hallgatott, hogy ereje legyen tovább mondani. — Ki rossz itt öreg, aki családot akar, vagy aki másfelé jár, mint az én feleségem? Könnyű válaszolni. De könnyű-e? Ezen most minden erejével gondolkodjon. Mert én elfáradtam. Hajó jött Pest felől és összeráncolta a vizet. Előbb csak szelíden, de azután gyúrta, karmolta menthetetlenül. A férfi előredőlt ültében, merev mozdulattal. — Nem kell. Nem kell ez a hajó. Nem akarom látni. És eltakarta a szemét.

Next