Jelenkor, 1960 (3. évfolyam, 1-6. szám)

1960-02-01 / 1. szám - FIATALOK - Kemény Erzsébet: Látogatás (vers)

PILLANATKÉPEK Ordas Iván Perkáta (Jegyzetek a község és a perkátai Alkotmány Tsz történetéhez) 1. Perkáta egy gödör fenekére épült. Egyformán ez az érzése annak, aki a Sztálinváros felől, vagy annak, aki a Székesfehérvár irányából érkező autóbusz­­szal fut be a faluba. Az adonyi útelágazást hirdető keresztnél az országút minden átmenet nélkül meredeken lejteni kezd, és a vezető jó kétszáz méter hosszan csak óvatosan imbolyog lefelé a gépével. Ugyanilyen a helyzet a túlsó, malom­felőli, oldalon is. A lágyan emelkedő fejérmegyei dombok csalfasága ez. Csak egy-egy váratlanul előbukkanó völgy meglepő mélysége árulja el, hogy a fogyó kilométerek során tulajdonképpen a velencei hegyekkel egy magasságba került az utazó. Az autóbusz a posta előtt áll meg. Ez a gödör legmélye. Innen körülnézve úgy tűnik, mintha a távolabbi házak üggyel-bajjal kapaszkodnának a gödör fa­lához és csak azért épültek oda, mert lenn — ahol a tanácsház, posta, mozi, tej­üzem, cukrászda, két kocsma, a KTSZ asztalos részlege, egy kovácsműhely és még néhány ház zsúfolódik — egyszerűen nem volt több hely. Nem pontosan így, de nagyjából ez a történelmi igazság is. Perkáta, épp úgy, mint annyi sark magyar falu, kétszer épült fel. Másod­szorra a rejtettebb, dombok övezte, óvta helyen. Az eredeti Perkáta — ősi ne­vén „Keeth-Peelkarth”, azaz Két-Perkáta — ezer méterre a mai falutól, a „Szőlőhegynek” nevezett részen állt. Ez a „hegy” titulus megyeszerte elterjedt jótékony túlzás. Semmivel nincs magasabban, mint a fokozatosan elterebélyese­dett falu többi része. A szőlővel betelepített határrészt azonban itt is, épp úgy, mint a környéken mindenütt, „hegy”-nek becézik. A múlt század nyolcvanas éveiben a Szőlőhegyen népvándorlás korabeli edénydarabokat és néhány szer­számot hozott felszínre az eke. Később egy vaskos, zömök oszlopcsarnok is elő­került, az ősi templom maradványa. Ez most a plébániatemplom udvarán áll. A további ásatást a szőlőjük feltárásától félő lakosok meggátolták. Perkáta e jelek szerint hihetőleg már a pannoniai korban lakott hely volt, amit a közeli sztálinvárosi dombokon kiásott római villák maradványai is igazolni látszanak. Az Árpádkori ősi települést, melynek templomából a megmaradt oszlop szár­mazik, valószínűleg a mongol pusztította el. Erre vall az, hogy a tatárjárás utáni idők okleveleiben Két-Perkáta már mint az újonnan betelepített kunok hantosi kapitányságának szállásb­irtoka szerepel. Nem éppen hízelgő módon, mert a XIV. sz. vége felé még egy országgyűlés (a nagytétényi) is hangos volt az itt lakók zabolátlanságával, erőszakosságával, torzsalkodásaival kapcsolatos panaszoktól. A falu később különböző, távol lakó, úri családok birtoka lett. Így

Next