Jelenkor, 1962 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1962-02-01 / 1. szám - SZEMLE
elbeszélésében például régi ismerősünk a történet, sőt a figurák is, elég foglalkozásukat, néhány külső jellemvonásukat megemlíteni, hogy olvasmány élményeinket felidézve élőnek lássuk őket.) Kötete ars poeticának szánt bevezető■ jében, mely egy novella keletkezéstörténetét mondja el, saját szerepét figurái sorsában, a cselekmény benső törvények 1- től függő alakulásában, ezt írja: „Cselekményem — amely, készséggel elismerem extrém környezetben játszódik — döntés elé állítja Costert. Olyan szituációt akarok megteremteni, amelyben Costernek választania kell a gyáva menekülés és a kockázatos helytállás között.” Ami Hemingway-nél a valóság kényszeréből fakadt, saját életének tapasztalásaiból, itt „irodalom” csupán, a két lehetőség közti választás játékos, l’art pour l’art ötlet, amit paródiának is vélhetne az olvasó. Egyik elbeszélésében egy m. kir. százados „ .. . úgy érzi, hogy ezekért a percekért — a háborúról van szó — érdemes élni, itt egy csomó férfi van és becsülettel megverekszenek, kiontják egymás belét és nem haragszanak túlságosan egymásra.” Másutt: „ ... a megbomlott erőegyensúlyt és a feszültségkülönbséget hol egyenlíthetném ki másutt, mint a fizikai munka sűrűjében, ott, ahol hallgatag emberek szállnak szembe, férfimódra, fejszét szorítva markukba, az ellenálló fákkal.” Novellái egyik csoportjának „férfias férfiak” a hősei. Galga, a parasztgyerekből lett ezredes, akit biológiai alkata és a belénevelt eszmék tesznek katonai hóhérává, és élete egyetlen „helytállása” sem erkölcsi-értelmi felismerésből következik, hanem kemény „férfiasságából”. A fiatal bokszoló, az ijedt, de gyávaságát emberszeretetből, kötelességből legyőző sofőr ennek a típusnak a közösségben nemessé vált, erkölcsileg magasabbrendű képviselői. Ellentétesek, mégis rokonok. A létezést bokszmeccsnek látják, ahol ütni kell, vagy elviselni az ütést, biológiai lények, szellemi dolgok csak testesítve jutnak a közelükbe. Átlagemberek művészi értelemben is: az író, hogy hozzájuk hasonítsa a világot, kénytelen egy sablonná szimplifikálni. Nevetséges lenne e Hemingway torreróiból, Hlaskó sofőrjeiből összegyúrt figurákat a kor döntő típusainak nevezni, pedig a szerepük főszerep, ami gyakran idézi az olvasó emlékezetébe Keyserlinget, az álfilozófus vateszt, aki szerint „minden kultúrának és minden állapotnak egy reprezentatív típus a hordozója. E kor döntő típusa a sofőr.” Az országúton gyalogló előtt lassan bomlanak ki a táj részletei, először apró idomnak látja a távoli dombot, mire megközelíti, a lapály kerül a háta mögé, és elmosódó színfolt lesz a láthatár peremén. A táj részletei nem állnak össze egésszé, csak repülőgépről lehetne az egészet áttekinteni. Gerelyes novelláiban a részleteknek ilyen személyes hitelessége van, de a részletek nem alkotnak szimbolikus képet az egészről. A novella gyakran mesterkélt fikció — nem pusztán abban az értelemben, hogy minden irodalom fikció — mert a valóság egy reminiszcenciához, ötlethez hasonul. A novella hibái abból a megoldhatatlan ellentétből következnek, hogy a szerkezetnek kétszer-kettő egyszerűségű koncepciót kell szolgálnia s ugyanakkor a koncepció hitelesítése, a sablon valószerűsítése érdekében lehetővé kell tennie változatos eszközök, állandó kitérők alkalmazását. Irodalmának koncepciójában is ellentmondó dolgok keverednek. Fontos mondanivalója, hogy az ember ne veszítse el társadalmi eredetével való kapcsolatát, ne tépje el azt a köldökzsinórt, ami nélkül valóban csak gyökértelen, tengő-lengő irodalmár lenne. Ezért megy a favágók közé, ezért fordul el utálattal a vasúti kocsiban a Hemingway-t olvasó rokonszenves úriembertől, mikor lefoszlik róla a kultúra, és meztelenül csak úriember marad, ezért vállalja a fizikum erőpróbáit, hogy kontaktusban maradjon széllel, esővel, az izmok jóleső fáradtságával, természettel és az egyszerűen élő, egyszerű emberekkel. A szándéka, hogy közelebb lépjen egy lépéssel a hétköznaphoz, mint általában irodalmunkban szokás, tehetséggel párosul. Jól, könnyen ír, a részletek, az elemek élnek elbeszéléseiben, megmaradnak egyedinek, mással össze nem téveszthetőnek leírásaiban. (Kilenc perc, Kövek között...) De mindezt át meg átszövik tartalmatlanná vált reminiszcentiák, sablonok, amik gyakran eredményeznek zűrzavart, fehér és fekete, illúzió és valóság fel 122