Jelenkor, 1973. január-június (16. évfolyam, 1-6. szám)
1973-01-01 / 1. szám - PETŐFI SÁNDOR EMLÉKÉNEK - Csányi László: Petőfi sárszentlőrinci koszorúi
előmenetelessen gyarapodhat az ifjúság nemcsak az iskolában, hanem szállásain is." Úgy éreztük, ezt a hagyományt kötelességünk ápolni. Elsősorban Petőfiről van szó, akinek emléke - s ezt szó szerint kell érteni - mindig eleven volt nálunk. Tulajdonképpen minden őt idézi, a ház, ahol 1831-32-ben lakott, a hajdani schola, a templom, ahol ma is ugyanazok a padok állnak, melyekben ő ült. S mégis, nemcsak Petőfiről van szó, így is mondhatnánk, a magyar oktatásügy történetének majd egy évszázadát őrzi a falu. Renkecz József mondja ezt, az új iskola igazgatója, aki egy másik Petőfi-faluból, a szomszédos Ózdról került ide. — Amikor a Petőfi-évfordulóval kapcsolatos ünnepségeket szervezni kezdtük, egy pillanatra se gondoltunk arra, hogy valami kampányfeladat áll előttünk. Egyszerűen nem tehettünk mást, a sárszentlőrinciek el se tűrnék, hogy épp itt ne történjék semmi. Ha szabad így mondanom: a falu nem évfordulókban gondolkozik, hanem Petőfiben. Szeptember 24-ről például minden évben megemlékezünk, pedig erre még soha senki nem biztatott bennünket. De itt élünk Petőfi környezetében, hisz a falu alig változott, legalábbis jellegében megmaradt olyannak, amilyennek ő látta. Skanzen? Eleven irodalommal van tele a falu, mert nemcsak Petőfink van, hanem Illyés Gyulánk is, ne felejtsd el!* Földesi János, az iskola igazgatóhelyettese, a Népfront helyi titkára, a hajdani Hittig-ház, a jövőbeli Petőfi-múzeum építésvezetője: — Amikor elindult a Petőfi-évforduló gondolata, s megalakult az országos bizottság, megpróbáltunk mi is bekapcsolódni, de nem lehetett. Tudod, az a baj, hogy nálunk, amikor valami elkezdődik, mindenki pénzre gondol. Rólunk is azt hitték, hogy kegyeket kérünk, kivételezett bánásmódot, s főleg pénzt, sok pénzt. Pedig magunkban csak azt mondtuk: mindent, amit lehet, elvégzünk. Van persze olyasmi, amihez nem elegendő az elhatározás, a jószándék. Például hiába vállalja a tsz, hogy az építőbrigádja helyreállítja a Hittig-házat, Petőfi első itteni szálláshelyét, mert műemlék, terv kell hozzá, egyébként lebontatják. Valami pénz is kell természetesen, de a megye igazán megértette, hogy mit akarunk, a Népfront javaslatára adott is 200 000 forintot. Arra elég, hogy kiegészítse, amit a társadalmi lelkesedés nem tud elvégezni. Mert az országos ünnepség-sorozatba természetesen nem vettek be bennünket. Természetesen? Hallottuk, jónéhányszor, amit az elmúlt majd száz év alatt annyiszor a falu fejére olvastak: mit akarnak ezek Petőfi-múzeumot, ünnepséget? Minden elutasítás mögött az volt, hogy nem kapunk pénzt. De hisz nem is kértünk! Azt mondtuk, annyit végzünk, amennyit erőnkből tudunk, s valamire azért futja az erőnkből. Közben Benkecz Jóska papírokat keres elő, följegyzéseket, leveleket, valamikor majd meg lehet írni belőlük a százötvenedik évforduló történetét. Mi is történt 1972 második felében Sárszentlőrincen? Azzal kezdődött, hogy a Petőfi Tsz tagjai egy munkaegységet ajánlottak fel, a tanácstagok pedig összeírták, hogy ki mit hajlandó segíteni az építkezéseknél. (Benkecz József: „Mindenki azt várja, hogy mikor kerül rá a sor. Elhúzódott a múzeum építése és sokan már attól tartanak, nem dolgozhatnak.")