Jelenkor, 1976. január-június (19. évfolyam, 1-6. szám)
1976-06-01 / 6. szám - Hárs Éva: Vasarely Múzeum Pécsett
tatkozás alkalmára. Megkeresésünkre és kiállítási javaslatunkra a művész 42 szerigráfiáját ajándékozta múzeumunknak. Ezekkel a közönség az 1969. március 30-án Pécsett megnyílt és közel fél évig látható kiállításon már megismerkedhetett. A budapesti (1969 októberében nyílott) nagy retrospektív kiállítást követően, Vasarely városunkban tett látogatása alkalmával megszületett a pécsi múzeum gondolata. A helyi elhatározásból elkészült az épület, Vasarely további két küldeménye — közel százötven mű - pedig biztosította a kiállítás anyagát. Az adomány a korábbi szerigráfiákkal, a több példányban előállított művekkel szemben ezúttal eredeti alkotásokból állt: olajfestmények, vegyes technikájú képek mellett nagyméretű, színpompás, gyapjúból szőtt faliszőnyegek, térbe helyezhető plasztikai alkotások gazdag együtteséből. (A művek szállítása alkalmából meghatározott biztosítási érték, hozzávetőleges árbecsléssel közel hárommillió francia frank.) A múzeum látogatója először a korai munkásság műveivel ismerkedhet meg. Bár a budapesti tanulóévek, a Bortnyik Sándor vezetése alatt működő „Műhely"-ben 1925-29 között eltöltött évek munkásságát, s a harmincas évek oly jellemző, első kísérleteit nem láthatjuk (ezeket a Gordes-i múzeum őrzi), mégis, a kiállítás a művész életművéről átfogó ismeretanyagot nyújt. Az 1940-es évek második feléből és az ötvenes évek elejéről származó alkotások arról tanúskodnak, hogy a természeti élmények továbbélő hatásai s a konstruktív absztrakt kísérletek eredményei párhuzamos úton, együtt haladnak. Az 1947-ig terjedő korszak „téves útjait" (Vasarely elnevezése) azonban fokozatosan felváltja a kiállításon végigkövethető racionális, tiszta logikájú szerkesztésmód. A színek önálló értékű formákká alakulnak, s a síkok téri viszonylatait hangsúlyozzák. A geometrikus színformák itt-ott még építészeti emlékekre utalnak, de a színek plasztikus szerepe, térteremtő képzete már magában rejti a későbbi mozgás hatást, a kinetikus, vagy op-art formákat. Ezeken a korai műveken gyakran szembetűnnek a magyar iskola jegyei, amelyek a művész kereső, formateremtő útját — úgy tűnik — egy időre még befolyásolták. Rokonságot vélhetünk bennük Barcsay Jenő, Kassák Lajos, Moholy Nagy László, vagy éppen Martyn Ferenc szín- és formavilágával. Magyar sajátosság Vasarely művészetében a természeti formák visszahatása és jelenléte. Az 1947-54 között készült és különböző alkotói korszakokat jelző művek erről tanúskodnak. (A kiállítás szemlélője e periódusokat végigkövetheti.) A „Belle Isle" korszak indítója például az 1947 nyarán átélt tengeri élmény: a vízmost a kavicsok szépsége, gazdag felületi játéka, letisztult formavilága. Az elvont kompozíciók építő elemei e gömbölyded kavicsok. A „Kristály-korszak" teremtője Gordes volt, az ősi táj és az ősi építészet megőrzött hagyományával, kristálytiszta atmoszférájával. Ezekre az alkotásokra a kristály-formák jellemzők. A „Denfert-korszak"-ban bontakozott ki az egymásra vetített vonalhálók sajátságos kompozíciós rendszere. A valósághoz kötődést itt a párizsi Metro egyik állomása, a Denfert sugallta, ahol a művész nap-nap után utazva, a csempeborítás hajszálrepedéseinek játékát önkéntelenül megfigyelte s egy sorozat mű alapelemévé tette. Az ötvenes évek második felében kiteljesedő kinetikus absztrakciót a múzeumi kiállításon számos kitűnő mű képviseli. Vasarely a művészi kifejezésnek e módszerével az Op Art néven ismertté és divattá vált irányzatot indította el, mely azóta a dekoratív alkalmazás végtelen lehetőségeit kínálva - bejárta s meghódította a világot. E művészi módszer alapgondolata, hogy a síkkal térhatást keltsen, de nem úgy, ahogy azt a reneszánsz perspektíva fel-