Jelenkor, 1977. január-június (20. évfolyam, 1-6. szám)

1977-04-01 / 4. szám - Kardos G. György: Villon és a többiek

KARDOS G. GYÖRGY Villon és a többiek 3. KÉP* A zárda udvarán, ahol Francois anyja szolgál, mint gazdiasszony és­­szakácsnő. Apá­cák sétálnak fel és alá, imába merültem Mater Magdelene, a rendfőnöknő áll Fran­­gois-val és Regnier-vel. MAGDELENE: Már jön is anyácskája a káplán úrral. Kápolnánkban áldozott a jám­bor Martha asszony. (Martha tipeg be Guillaume mester karján, Magdelene ne­gédesen.) Jöjjön, édes nénikém, a fia már nagyon várja... Beszélgessenek csak... (ehset) MARTHA: Francois! Fiacskám! (megölelik egymást) FRANCOIS: Anyácskám! Hívtál, és én eljöttem. MARTHA: Sápadt vagy, Frangois. GUILLAUME: Ne aggódjék érte, kedvesem. Nincsen semmi baja. A tanulás nem mezei munka, attól nem lesz pirospozsgás az arcunk. Hanem hadd mondjam el anyád előtt a nagyszerű hírt, Frangois. Jótevőnk, Louvois úr, befolyásával ki­eszközölte, hogy órákat adhass a Navarrai Kollégiumban. Ezentúl első vagy a diákok között. FRANCOIS: Boldog vagyok, bácsikám. REGNIER: Megengeded, hogy eljárjak az óráidra, Francois? MARTHA: Ki ez a fiatalember? FRANCOIS: A barátom, Regnier de Montigny úr. MARTHA: (Guillaume mesterhez, súgva): Sötét a szeme. Félek tőle. GUILLAUME: Ugyan, kedvesem, jobb társaságot nem is találhatott volna a fia. FRANCOIS: (az anyjába karol) Hogy megy a sora, anyácskám? MARTHA: Félek tőlük, de Krisztusra kérlek, ne mondd meg senkinek... A múltkor még betegen is dolgoznom kellett. Egyik este tűpárnát dugtak a lepedőm alá ... Száraz kenyeret adnak és azt is kimérve. Ötször is fölébresztenek, hogy szalad­jak a pincébe, borért. Aztán ha megint elalszom, kísértetnek öltözve ijesztenek rám. Pedig én félős vagyok, nagyon. Tegnap rám uszítottak egy kutyát. Meg­látod, egyszer megáll a szívem. FRANQOIS: Ó, istenem__ MARTHA: De azért tegyél úgy, mintha nem tudnál semmiről. Ha szólsz nekik, bosszúból többet bántanak. Majdcsak kibírom valahogy... (észreveszi a köze­ledő Magdelene nővért é­s hangosan) Jól vagyok. Nagyon jól... kedvesek hoz­zám ... mindenem megvan ... nagyon hálás vagyok. FRANCOIS: (enyhe iróniával meghajol a főnöknő felé) És én is Mater Magdelene, hogy ilyen szeretettel viseltetnek anyácskám iránt. MAGDELENE: Hiszen ez természetes, Montcorbier úr. Anyácskája a szívünkhöz nőtt... de most mennie kell. Még van egy kis dolga. Az estebéd nem várhat. Majd eljön máskor is, és akkor beszélhet anyácskájával. * Részletek egy rock-musicalből, melyet a budapesti József Attila színház mutatott be, 1976-ban, Seregi László rendezésében. Villon balladáit Mészöly Dezső alkalmazta Victor Máté zenéjére.

Next