Jelenkor, 1980. január-június (23. évfolyam, 1-6. szám)
1980-03-01 / 3. szám - Bor Ambrus: Réztányér (elbeszélés)
Perényi 18-19. századi grafikákat gyűjt. Elek egyszer azt mondta, hogy két milliót megér a gyűjteménye, 18. századi franciái, 19. századi németjei pompásak. Nulláról indult negyvenötben. Szintén Elek mondta, hogy porcelánnal, kisebb műtárgyakkal is foglalkozik, de azokat csak adja-veszi. Műértő üzleteléssel teremti elő azt a pénzt, amibe grafikagyűjtő szenvedélye kerül, de az is lehet, hogy régóta magán-műkereskedelemből él, jól és egyre jobban. Érdekes figura. Isznak. A bor kellemesen hűtött rizling. Vendéglősök tudják, milyen bort kell enyhén hűteni, milyet hidegre. Vöröset nem kell. Ezt Króh az apjától tudja meg: idősb Króh Ferenc állampénztári főtanácsos minden étkezéskor megivott egy pohár vörösbort, olykor bosszús arccal tette le a poharat az első korty után, százszor megmondtam, fiam, hogy ne tegyétek a boromat a jégszekrénybe, szólj a lánynak, légy szíves, hogy ne tegye be. Perényi érdekes figura, kevés közhelyet mond, aztán hamar belebonyolódik Elekkel egy nemrég megnyílt kiállítás méltatásába, bár közben újra tölt, poharat emel, s megkérdi Króht: - Te nem láttad? Króh nem látta. Némi ellenérzéssel, gyanított kisebbségérzéssel ül a fotelban, nézelődik. Króht hirtelenül és nyersen emelte ki a háború a mátyásföldi szülői házból, az állampénztári főtanácsosi négy szobából (plusz mellékhelyiségek, üvegezett veranda és kert, orgonabokrok, két tuja, utóbbi írásban thuja, szóban is thuja), egyik napról a másikra lett katona, az utolsó terrorroham meg a fölkoncolás-hujjogás harmadik napján. Egyszerre nem volt egyebe egy vulkánfiber-kuffemál, abban néhány váltás fehérnemű, törülköző, szappan, fogkefe, borotvakészülék, papír, ceruza, fölbélyegzett borítékok, cipőkenőcs, sárkefe, négy pár sebtében gyártott, egy régi flanellpongyolából szabott kapca. Hogy a flanellkapca föltétlenül szükséges, az idősb Króh Ferencnek jutott eszébe. S még az is, hogy, hát, alighanem először hagyod el hosszabb időre a szülői házat, fiam. Senkinek sem jutott eszébe, hogy az értelmetlen és erőszakos mozgósítás talán szerencsésen is emelte ki abból az otthonból Króht, a szigorló jogászt, később többször is vélekedett úgy, hogy aki egy csapásra lett koldus, az járt jól. Anyagilag meg társadalmi helyzet szerint közepes senkiből valódi és hiteles senkivé válni egy csapásra jó, nem apránként. Szülei apránként szolgálták meg a senki-rangot, Mátyásföldön, Mátyásföld és Pest között ingázvabotorkálva játszották végig az istenem-pedig voltunk-azért-valakik több felvonásos megsemmisülését. Króh nem örül az emlékezetében fölbukkanó emlékeknek, de nem is hessegeti el őket. Megállapítja, hogy Perényi meghökkentően nagy és meghökkentően zsúfolt szobája hat rá. Perényi és Elek Max Kiinger nevét említik, valakinek a rézkarcait Max Kiinger némely rézkarcával hasonlítják össze. Perényi arcán finom, gunyoros mosoly. Kreh nem ismeri Max Kiingert, csak a nevét hallotta. Az édesanyja, háború után: - Jaj, kisfiam, miket éltünk át. Alig vonultál be, amikor egy éjszaka