Jelenkor, 1983. július-december (26. évfolyam, 7-12. szám)
1983-07-01 / 7-8. szám - Cseres Tibor: A terebesi kastélyban (történelmi játék)
MANÓ: Inkább gyere te is, ómama! GRÓFNŐ: Mondtam már, hogy felöltözve nem játszhatom veletek. (a gyerekek most körülötte keringenek, ő is bele-belenyúl forgásukba, hiszen akit ő megérint, annak nem ér a neve.) GYULA: Ne engem fogjál meg, ómama, hiszen én vagyok a fogó! MANÓ: (székeket felborítva menekül öccse elől) Fogó! Fogó, fogjál meg! TIVADAR: Engem fogjál meg, amama! GRÓFNŐ: A székeket kíméljétek! (Manó elhasal, Cyulus megfogja) GYULUS: Fogó, fogó, fogjál meg! TIVADAR: (aki egy percre kimerészkedett a szoba mezejére, rohan vissza nagyanyjához) Védjél meg! Engemet akarnak megfogni — először mind a ketten. GYULUS: így nem lehet, így elromlik a játék! TIVADAR: Vegyél az öledbe! GRÓFNŐ: Mert nagyon szeretsz. TIVADAR: Mert nagyon szeretlek, és mert nagyon jó szagod van. GRÓFNŐ: Meg nem ér a neved, ha az ölembe ülsz! (igazít ruháján, s egy tükör előtt pártás kendővel leszorított haján. Nyilván őszülő asszony, de egyetlen ősz hajszálát sem látni, kora ellenére fiatal, energikus, s még szépnek mondható) Második jelenet Grófnő sietve az íróasztal mögé, trónusára helyezkedik el. A két férfi egyszerre jelenik meg az ajtóban, de a nagytestű, köpcös, zsinóros ruhájú, csizmás jószágigazgató, Tomsits József jobbfelől halad, s fellépésnyire a vendég előtt, szándékosan úgy is áll meg a becsukódó ajtó előtt mindjárt. A karcsú, fiatal (29 éves) fiskális elegánsabb, városias viseletű, jellegzetes finom bajusza és körszakálla talán néhány évvel korosabbnak mutatja. Kissé szándékosan is engedi maga elé társát, hogy félszemmel figyelhesse, mint kell ebben a teremben gerálnia magát. Először jár a terebesi kastélyban. Főhajtás, meghajlás kissé derékból is, egyidejűleg kémlelő pillantás a grófnőre. TOMSITS: Alázatos tiszteletünket jelentjük a kegyelmes grófnőnek, úgyis, mint szeretett úrasszonyunknak, s egyben kinyilvánítjuk, hogy szándékai és kívánsága szerint együttesen kegyes színe elé járulunk. GRÓFNŐ: A kezével int, hogy a meghajlásból emelkedjenek fel) Hagyja a ceremóniát, Tomsits! Húzzanak kegyelmetek széket maguknak ide, az asztalom elé. (Az Íróasztaltól kissé távolabb álló aranycirádás garnitúrából tehetnek eleget a felszólításnak. Tomsits, nyilván a megszokott illemtudással, a legszerényebb ülőalkalmatosságot ragadja meg. Kossuth ezúttal nem követi a példát, a legkényelmesebbnek mutatkozó karosszéket kanyarítja szembe a grófnő asztalával ) GRÓFNŐ: (figyelmével befogja a jelenetet, enyhe fejcsóválással, egy csöpp biccentő helyesléssel) Üdvözlöm kegyelmeteket és a fiskális urat külön, hogy első alkalommal láthatom a kastélyban. Örömmel fejezem ki gratulációmat, hogy elfogadta uradalmaink fiskálisi hivatalát, s birtokaink érdekeinek, s személyünknek képviseletét, minden külső érdekek, támadások és injúriák ellen. (még folytatná, de a pillanatnyi szünetet kihasználja KOSSUTH: Buzgó igyekezetem, minél gorsabban elébe menjek kegyelmességed jókívánatainak, (torokköszörülés) s hogy kifejezzem keblem legtisztább érzeményeit, miszerint csakugyan szerencsésnek tartom magamat, hogy a kegyelmes grófnő birtokainak vitás és pörös ügyeivel foglalkozhatom és ... GRÓFNŐ: (jobb keze három középső ujjának intő mozdulatával jelzi, hogy a hódoló szavakból ennyi épp elég) Fiskális úr buzgó igyekezetét a maga idején méltánylandjuk s az előlegezett bizalmat, mellyel belépését köszöntjük, végleg megerősítjük, ha személyét és munkáját gráciánkba fogadjuk. Külön esküvés nélkül adjuk kezébe máris némely ügyeinket, noha akadnak rangunkbéliek között sokan, s elegen, akik külön feszületre-bibliára és családi címerre adott esküvést vesznek ki még fiskálisaik jurátusaitól is. Akiknek csak kezekbe kerülhetnek titkaik. Mi ezt nem tesszük, nem kívánjuk, ne