Jelenkor, 2001. július-december (44. évfolyam, 7-12. szám)
2001-12-01 / 12. szám - Utasi Csilla: Árnyak utcája: Márton László: Árnyas főutca
a „valóságban" nem tanulmányozható fényképgyűjteményt nevez meg forrásául. A mű intonációja a közelmúlt helyreállításában az egykorú, valamint a később keletkezett forrásszövegekkel szemben egyértelműen a képzeletnek tulajdonít elsőbbséget. Bár a regény textusában hiteles vagy fiktív dokumentumok is helyet kapnak, a narrátor a kor újságcikkeiből, a kisváros lakóinak szóbeli közléseiből, emlékezéseiből, anekdotáiból szerveződő struktúrát és a szövegeket értelmezve létrejövő kultúrát érvénytelennek ítéli. A kisváros értékviszonyai semmiben sem különböznek más korabeli magyar városi rangú nagyközségek értékviszonyaitól, sőt a személyes emlékezet érvénytelenné válása korjelenségnek tekintendő. „Évszázadunkban, amelynek során a számottevő cselekmények kizárólag bűncselekmények voltak, és még ezekben is igen gyorsan, alig néhány emberöltő alatt elsorvadt az egyéni elhatározás szerepe, évszázadunkban arról tanúskodnak a történetek, hogy egészében véve nem történik semmi." Az árnyak léte arról vall, hogy a „törvények és törvényszerűségek, törvényszerűségek és törvénytelenségek egyre közelebb kerülnek egymáshoz, végül felcserélik és felemésztik egymást", ők ugyanis olyan bűncselekményeknek váltak áldozataivá, „amelyekben törvényszerűséggé vált a törvények által előkészített törvénytelenség". Márton a huszadik század koncentrációs táborait és az emberi személyiség minden eddiginél nagyobb mértékű inflációját, efemerré válását összefüggésben látja egymással. A narratívák gyengesége, bomlékonysága meggátolja magasabb struktúrákba szerveződésüket, ilyenformán a kultúra önértelmezéssel végbemenő megalakulását is, másfelől a nem konstituálódó kultúra, amellyel mégis milliók határozzák meg önmagukat, nem alkalmas az emberi személy megerősítésére, az érvénytelen narratívák azokat is, akik velük azonosulnak, minden eddiginél inkább efemerré, illékonnyá teszik. Ilyen viszonyok között kerülhetett sor a koncentrációs táborok eseményeire, amelyek noha végbementek, nem történtek meg, „mivel banalitásaikkal együtt sem értelmezhetők az emberi történés keretei között". A regény elbeszélője az érvénytelen személyes történetek korában az érvényességnek kíván teret adni, a jelzett korszakot úgy próbálja meg ábrázolni, mintha azt emberi döntések, elhatározások, vágyak és választások nyomán keletkező történetek strukturálták volna: „olyan teret és időt akarunk felidézni, amelyben visszamenőleg megtörténik mindaz, ami az árnyak arcvonásaiból és a fényképek hátteréből kiolvasható". Elsőként nézőpontját jelöli ki, s a fényképek között keresgélve kiválasztja a nézőpontjához leginkább megfelelőnek látszó arcot. Választását meghatározza, hogy nem a hősei szemével akar látni, ahogyan a regényírók, és nem a hangjukat vagy az észjárásukat akarja kölcsönvenni, ahogyan a szociológiai felmérések szerzői teszik, hanem a szemükbe akar nézni, és a tekintetükről is leolvasni a benne tükröződő képet. Halász Ignác felvételei a kisváros lakóit a kor népszerű beállításaiban, iskolai formaruhában, kiránduláson és magyaros szabású ruhában ábrázolják. A kiválasztott két fiatal főhősnő, akikhez a történet jelentős fordulatai fűződnek, Gőz Gaby és Róth Aranka Trianon után születtek, Róth Aranka egészalakos képe „azt a lehetőséget érzékelteti, hogyan lehet a személyiség részévé tenni a korszak körülményeit, s hogyan válik az odaadásban önmaga plakátjává az emberi lény, már első lépéseinek megtételekor". Arckifejezésének „örömteli büszkeségén" sejtelemként suhan át, hogy sem arra nincs esélye, hogy alkalmazkodjon a korszak követelményeihez, sem arra, hogy szembeszegüljön velük, hiszen hamarosan nyilvánvalóvá lesz, hogy számára semmilyen hely lehetősége sem adatott meg. A regény elbeszélője egyértelműen a jelenből kutatja a közelmúltat. A holocaust korát túlélők is a narrátorral közös jelenben mesélik múltban játszódó történeteiket. Az érvényesség igénye ezek között a körülmények között azt jelenti, hogy az elbeszélő az érvénytelenség állapotából tesz erőfeszítést a közelmúlt érvényes helyreállítására, s az olvasónak is az érvénytelenséggel kell szembenéznie értelmezése során. Hayden White „A történelmi cselekményesítés és az igazság problémája" (in: A törté