Jelenkor, 2002. január-június (45. évfolyam, 1-6. szám)

2002-04-01 / 4. szám - Lengyel András: Alkat és mű: Füzi László Németh László - könyvéről

szisztematikus fölkészülés eredménye, egyetlen műben való összegzése. Amit tud az íróról, az nem alkalmi vizsgálódás eredménye, hanem egy középnemzedékbeli kutató egész eddigi munkásságának lepárlása. Másrészt mára a Németh László-kutatás is fon­tos eredmények sorát érte el, megizmosodott például az a filológia, amely lépésről lé­pésre előkészítette, sőt lehetővé tette az átfogó interpretációt. S itt nemcsak a különböző jellegű és értékű részletfeldolgozásokra kell gondolnunk, hanem olyan fontos szövegki­adásokra is, mint az író leveleinek közreadása - ez ugyanis olyan összefüggések vizsgá­latát teszi lehetővé, amelyek egyébként rejtve maradnának. Magyarán: mind Fűzi László pályáján, mind a Németh-kutatásban megérettek a feltételei egy összegző mun­ka megírásának. A könyvben így - ahogy Fűzi máshol meg is vallja - „először kísérlete­zett valaki egy teljes, a legtöbb Németh Lászlóval összefüggő kérdésre választ adni, vagy a vele kapcsolatos jelenségeket összefoglalni". A feldolgozás módja, részben az összegyűlt anyag természetéből, részben Fűzi érdeklődéséből következően, egyfajta ge­netikus megközelítésként értelmezhető. A re­konstrukció gerince, híven a könyv címé­hez, alkat és mű időben kibontakozó viszonya, s ez a megközelítés lehetővé teszi Fűzi számára, hogy figyelembe vegye az írói alkat szélső pólusainak megnyilvánulásait épp­úgy, mint az életmű benső, mondhatnánk autochton bontakozását. Fűzi célja, bevallot­tan, az élet és a mű összefüggésének, a mű benső elágazásainak rekonstrukciója, összetartozásuk tudatosítása. Ehhez természetesen komoly életrajzi, szövegfilológiai és eszmetörténeti tájékozottság kell, de ezekkel Fűzi rendelkezik. Vitakérdés lehet azonban a könyv műfaja. Monostori Imre „vaskos monográfiá"-ról beszél, s kétségtelen, sok mindent föl lehet hozni e tétel bizonyítására. Magam mégis úgy gondolom, hogy e könyv valójában egy sajátos átmeneti műfajt alkot, átmenetet az élet­rajzi alapú irodalomtörténeti monográfia és a személyesebb, naplószerű narráció között, vagyis jellegében irodalmias vonásokat mutat. Voltaképpen ez a könyv Fűzi előző napló­könyve, a Lakatlan sziget közvetlen folytatása. Igaz, a sziget-könyv tárgya elsősorban a sa­ját életvilág kifejezése, megrögzítése és reflektálása volt, ennek az új könyvnek a tárgya pedig áttételesebb, s önmagát csak a nagy téma, Németh László kapcsán fejezi ki. De - meggyőződésem - kifejezi; az Alkat és mű ugyanis csak részben összegzés, legalább annyira nyitás is: Fűzi László új - Németh Lászlótól némileg már távolodó - pozíciójának narratív struktúrába szerveződő keresése. Sajátos intellektuális napló tehát ez, amelyet az egyénit, hogy a szerző önmaga és megnyilatkozása közé egy „idegen", de saját problémái kibeszélésére alkalmas szövegvilágot helyez. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy ez a narratív logika mutatkozik meg a gyakori előreutalásokban és visszahivatkozásokban is, amelyek önmagukban is bizonyos textuális egységet eredményeznek.) A könyv e sajátos átmeneti jellege magyarázza, hogy a genetikus rekonstrukció rend­re szövegközelben marad, s kibontatlanul hagy olyan fejleményeket, amelyeket érzékel és rögzít, sőt a maga módján minősít is, ám amelyek csak az életrajztól és a szövegtől né­mileg eltávolodva, egy külső nézőpontból volnának új perspektívába helyezhetők. H­a ezt hibának vagy hiányosságnak tartanánk, félreértenénk a könyvet, hiszen Fűzi tudatosan marad életrajz- és szövegközetben, mégis megemlítendő, mert itt rejtőzik a továbbelem­­zés egyik komoly lehetősége. Hogy a Fűzi által összefogott s egységes rendben előadott nagy anyag másodelemzé­se milyen lehetőségeket rejt magában, jól példázza Németh László „19. századiságának" Füzitől leírt problémaköre. Az igazi kérdés ugyanis nem az, hogy 19. századi író-e a nap­tár szerint a 20. században született s a század háromnegyedét végigélő Németh László, hanem az, hogy miért merülhetett föl benne ez az önvád. Ez a „19. századiság" természe­tesen egyáltalán nem valamiféle intellektuális hipochondria tünete, hanem a magyar szellemi életnek egy szükségképpen kialakuló s Németh által jól érzékelt egyedítő voná­sa. Olyan vonása, amelynél kicsit meg kell állnunk. 441

Next