Jelenkor, 2006. január-június (49. évfolyam, 1-6. szám)
2006-05-01 / 5. szám - Adamik Lajos: "Hű volt Wolfram von Eschenbach, ahol »ah« volt, nem mondja, »bah«": Wolfram von Eschenbach Parzivalja és első teljes magyar fordítása
cseperedésről, az útkeresésről és önállóvá válásról, a lelki-szellemi érés folyamatáról szól. Meséje ugyanakkor izgalmas történet egy képzelt lovagi világról, annak értékeiről és szokásairól, erkölcsi és társadalmi rendjéről. A Parzivalnak két főhőse is van: a tudatlan gyermekből lovaggá serdülő Parzival (Gahmuret és Herzeleyde fia, Anfortas unokaöccse) és az ideális lovagot megtestesítő Gawan (Langvine és Lot király fia, Artus unokaöccse). Kalandjaik Wolfram meséjében hol a Grál-birodalomban, hol Artus udvarában játszódnak. A Grál-király Anfortas birodalmáról senki nem tudja, hol van. Munsalvaesche, a 'vad hegy' vára úgyszólván fellelhetetlen. Csak az juthat oda, aki nem keresi az oda vezető utat. Első látogatása után Parzival több mint öt évig hiába próbálja újra megtalálni, csupán amikor lemond a kereséséről, akkor nyílik meg előtte a Grál birodalmába vezető út. Artus udvara ezzel szemben mozgékony, Wolfram története során többször is költözik. Viszonylag könnyen rá lehet bukkanni, mi több, előfordul, hogy az egész udvar Parzival keresésére indul. (A NÉV. A 'Parzival' valójában az ófrancia 'Perceval' és a kelta 'Peredur' alakokból ered. Mindkettő beszélő név, jelentésük körülbelül ez: „vágj át a völgyön". Wolfram maga is megmagyarázza hőse nevét, pontosabban annak első felét: szerinte az annyit tesz, hogy „Közép Szerére jár", vagyis „a közepén át" - miként Gahmaret halálának hírére Herzeleyde szívének közepébe hatolt a fájdalom.) A GRÁL- ÉS ARTUS-MONDAKÖR elegyítése persze bizonytalanságokhoz és ellentmondásokhoz is vezet. Wolfram nem tisztázza például, milyen (földrajzi) kapcsolatban áll egymással a két birodalom, és az is feltűnő ellentmondás, hogy míg az „életre-halálra tusázás" Artus lovagi etikájával ellentétes cselekedet, a Grál-lovagoknál a küzdelem természetes módja. Kiemelkedően fontos szerep jut a regényben a lovagi erényeknek, melyeket Wolfram - korában igencsak avantgárd módon - a nőkre is kivetít. A gyengébb nem közvetlen megszólításával bizonyára hallgatósága tényleges összetételére reflektál. A teljes tudatlanságban felcseperedő Parzival mit sem tud a lovagi viselkedésről és az ezt megtestesítő erényekről. Amikor először, anyja tiltása ellenére véletlenül lovagokkal találkozik, azt hiszi, hogy isteneket lát. Lovaggá (s egyben felnőtté) válása során kell megtanulnia az alapvető erkölcsi és viselkedési normákat - hol saját tapasztalatból, hol véletlenszerűen felbukkanó tanítóinak köszönhetően. Az udvari etika alapkövetelménye volt a „mértéklet" (mázé) és az „alázat" (diemuot). Utóbbi az erénytanok állandó eleme, a Grál-lovagok legfőbb erénye. Wolfram női közönségével szembeni erkölcsi elvárásait ugyancsak az udvari etika elemeiből meríti: számukra is kívánatos a tisztaság (kiusche), a hűség (triuwe), a mértékletesség (mázé) és a szemérem (scham), elítélendő a hamisság (walsch). Feltűnő, hogy intellektuális erényekre nem hivatkozik, a tumpe-wise (lomha elméjű-jó eszű) ellentétpár kizárólag a férfiakra érvényes... AZ ARTUS-REGÉNY. Artus király „kerekasztalát" először a normann Wace írja le 1155 körül Roman de Brut című krónikájában. Ez annak az udvarnak a középpontja, melynek kifinomult és művelt életmódja minden más udvar eszményi példaképe: itt élnek a világ legjobb és legmerészebb lovagjai, az ő egyenrangúságukat jelképezi a kerekasztal. A középkori Artus-regények szerkezeti felépítése a következő: a főhősnek két kaland utat kell végigjárnia, mielőtt eljut a lovagi tökéletességhez. Az első út során mérlegelés nélkül cselekszik, mégis sikeres: mindent és mindenkit legyőz, hősies, bátor és igazságos, s mármár célba ér, mikor hirtelen megtörik a lendülete. Egy váratlan esemény rádöbbenti, hogy valamit félreértett, és hogy a lovaggá válás jóval bonyolultabb folyamat, mint képzelte. Jóllehet bizonyos elvárásokat tökéletesen teljesített, másokat teljességgel elhanya