Jelenkor, 2018. január-június (61. évfolyam, 1-6. szám)
2018 / 4. szám - Suleiman, Susan Rubin: Budapesti napló: Rövid vakáció, 1984, részlet
augusztus nagy részét abban az évben nagynéném Duna-parti nyaralójában töltöttük Budapest közelében. A házat hatalmas gyümölcsös vette körül, volt ott meggy, olyan savanyú, hogy összehúzta az ember száját, tömött fürtökben lógott a bokrokról az egres és a fekete ribizli, és volt édes, gömbölyded kajszibarack, magja, ha feltörtem, ehető, mandulaízű belsőt rejtett - ez a rengeteg csoda szeretett tündérmeséimre emlékeztetett, amikben a gyerekek elvarázsolt erdőkbe tévedve mézeskalács- és cukorkatermő fákra bukkannak. Azon a nyáron mindennap a közeli, Csillaghegy nevű falu strandján töltöttük a délutánt. Igazán elegáns létesítmény volt három medencével és teraszos pázsittal. Az egyik medence mellett fák és ernyők nyújtotta árnyékban kávézó kínált hideg italt és szendvicseket. Itt üldögéltek szüleim a barátaikkal, megvitatva a nap eseményeit, miközben ginremit játszottak, ez alatt mi, gyerekek úsztunk, és a medence ugródeszkájáról újabb és újabb talpasokat ugrottunk a vízbe. Időről időre odaszaladtam apámhoz, hogy belekukkantsak a kártyalapjaiba, és hogy nedves karommal átölelve a nyakát fontoskodó megjegyzéseket súgjak a fülébe a játék menetét illetően. Imádtam átölelni őt. Magas homlokával, melegbarna szemével, markáns vonásait meglágyító mosolyával ő volt a legvonzóbb férfi a társaságban, gondoltam magamban. „Figyelem! A hullámfürdő három perc múlva üzemel! Figyelmet kérünk! A hullámfürdő három perc múlva üzemel!" Gondolataimat és a körülöttünk zajló társalgást a hangosbemondó parancsoló hangja szakította félbe. Michael és Daniel felkapták a fejüket, kíváncsiak voltak, mi fog történni. Ekkor jöttem rá, hogy a mellettünk elterülő medence valójában hullámmedence, olyasmi, amit sehol máshol nem láttam még, csak Magyarországon. A medence alá rejtett titokzatos szerkezet szabályos időközönként mesterséges hullámokat kelt a vízben. A csillaghegyi fürdő egyik medencéje is ilyen volt - minden órában tizenöt percen át működtették, a hullámzás megindítását ott is hangosbemondó jelezte. Nem is kellett tovább magyaráznom a dolgot a fiaimnak, már bent is voltak a medencében, elragadtatott mozdulatlansággal várták, hogy elérje őket az első hullám. Úgy ugrottak bele, mintha csak Wellfleetben lennének az óceán habjai között, majd prüszkölve jöttek fel ismét a felszínre, szájuk megtelt a medence klóros vizével. Újabb próbálkozás, ezúttal jóval ügyesebben rugaszkodtak neki, beugrottak, majd felbukkantak, újra és újra. - Hé, anya! Ugorj be te is! Elnéztem őket, miközben szólongattak, és úgy éreztem, ez az első dolog itt Budapesten, ami valóban lenyűgözi őket. Odaléptem a medencéhez, és hagytam, hogy berántsanak a következő hullám alá. Ezután kialakult a napi rutinunk: délelőttönként az volt a program, amit anya akart, a délutánokat viszont a medence mellett töltöttük, kivárva, hogy legalább háromszor vagy négyszer beindítsák a hullámzást. Egyik délután otthagytam a fiúkat a medencénél, és vásárolni indultam. Korábban sok olyan üzletet láttunk, ahol hímzett térítőket és parasztingeket árultak, de én nem ilyesmit kerestem. Egy könyvesboltba mentem a Petőfi Sándor utcától nem messze. Petőfi Sándor romantikus költő volt, aki az 1848-as szabadságharcban vesztette életét. Megvettem Petőfi öszszes verseinek kétkötetes kiadását („Talpra magyar, hí a haza!" - ez volt a magyar költészet egyetlen sora, amire emlékeztem), de a könyv, amit valójában kerestem.