Jelenkor, 2019. július-december (62. évfolyam, 7-12. szám)

2019 / 7-8. szám - György Péter: A félig bevallott élet: Csoóri Sándor: Éji nap - Nappali hold. Naplójegyzetek, töredékek, 1955-1989, 1990-2011

Dobozyhoz. Imre kér, hogy a Czine-ügyet ne említsem. Aczél nem akar vele találkozni - ezt nem ígérem meg. De arra is kér, hogy tartsunk ki a szándékunk mellett. Kitartunk" (Éji nap - Nappali hold, 1,94.). Olvasási, értelmezési stratégia kérdése, hogy ki miként érti ezt a szöve­get. Én maradnék a semlegességnél, mindössze arra mutatok rá, hogy ez a bejegyzés félreért­hetetlenül egy hosszú és folyamatosnak tűnő beszélgetéssorozat egyik epizódjának tűnik, amelyben az MSZMP kultúrpolitikusai és a „népies" elit szubkultúrája közti viszonyok fo­lyamatos átrendeződése zajlott a barátságok, szövetségek, árulások, stratégiák piacán: titkok és őszinte szavak összeütközései.­ De akármint is, ennek a világnak, amelyben Csoórinak egyre fontosabb szerep jutott, más volt a tétje, mint a kávéházakban üldögélő, végtelen vitá­kat folytató, kívülálló értelmiségiek közegének - ami persze nem jelentette azt, hogy a kettő között ne lett volna átjárás. Az 1975-ös bejegyzések döntő témája a képviseleti gyakorlat napi működése: itt már a Rózsadomb és a Józsefhegy világában is otthonos Csoóri tűnik fel. Persze közben idegenkedett a nyilvánosságot nem vállaló közvetítőnek attól az ismert szere­pétől, amelybe részben belekényszerült, s amelyet részben ő maga is akart. Az alkuk nem akadályozták meg az MSZMP-t abban, hogy ha akár Pozsgay, akár Aczél úgy látták, hogy a költő/ideológus túlmegy egy határon, oda ne vágjanak, műveit ne tiltsák be, vagy őt magát ne próbálják meg marginalizálni. A politikai élet, s ezt ő maga jól látta, komoly árat követelt. „.. .már lassan negyvenhat éves vagyok, öt-hat évig fő műveket kellene írnom" (1975. októ­ber 16., Éji nap - Nappali hold, 19 98.). Ami azonban a társasági élet különböző színtereinél, il­letve a résztvevők változó összetételénél is fontosabb, az a saját munkájához, feladatához, tehát írói önazonosságához fűződő viszony drámai változása. Az 1978-as - Szent Korona és a Charta című - bejegyzésben ez áll: „Amerika. Ott hallottam, hogy visszaadnák a Szent Koronát, de sokan ellenzik. Itt a helye! Itt a zöm. A korona nem múzeumi tárgy. Jelentése van, mint a Siratófalnak. Minden összesűrűsödik benne. Illyés­­ pártolja a gondolatot. Ő aztán igazán nem volt királypárti. Példa erre a Petőfiről szóló könyve. Az Országház második múzeum lenne" (1978, Éji nap - Nappali hold, 1,118.). Itt már nem a pusztán a képviseleti kultúra jelentését kereső Csoóri Sándor ír. Ugyan továbbra sincsen szó sem a hatalom akarásáról, sem politikai cinizmusról, ennél a helyzet sokkal jobb, vagy talán riasztóbb. Csoóri a nemzet identitását helyreállítani hivatott, szim­bolikus programjához keres szövetségeseket, s ez éppolyan fontos számára, mint a bátor politikai helytállás, a részvétel a demokratikus ellenzék akcióiban, így az 1977-es Chartában. Az évek múltával a mindent eldöntő kérdés Trianon lett - bármit jelentsen is. Egyre kevésbé volt elválasztható egymástól a kortárs erdélyi magyar közösség érdeksérelme ellen valóban döntő fontosságú fellépés és a magyarság magára találásának feltételeként értett szimbolikus, retorikus revízió kérdése. S közben Csoórinak szembe kellett néznie az „Illyés-örökös" szerepének bonyolultságával, annak kínos valóságával és valótlan míto­szaival egyaránt. „Irtóztató pletykákat terjesztenek városszerte. Többek között rólam is. Az Illyés-utódlással [sic!] kapcsolatban itt-ott azt sutyorogják rólam »jobb társaságban«, hogy alig vártam a halálát" (1984. február 13., Éji nap - Nappali hold, 1,196.). Csoóri egyaránt otthon volt a népiek között és a demokratikus ellenzék szubkultúrá­jában - és ez újra és újra nehéz helyzetekbe hozta: „Tegnapra hívtak be bennünket a Pártközpontba, a Kádárnak írt levél kapcsán. Ketten nem jöttek el, de indokoltan maradtak távol. ” „Este Czinével vacsorázom a Palace-ban. Tőle hallom: Aczél találkozni kíván Dobozynál Csoóriékkal. Egyetlen kikötés volt, hogy Czine ne legyen ott. (Előzőleg Csoóriék vitáztak róla: engem bevonjanak-e; úgy érezték, ellenük fordulnék. Mérleg: két szék közötti szituáció.)" Király István: Napló 1956-1989 (Tények és Tanúk), Budapest, Magvető, 2018, 410. (Köszönöm Schmal Alexandrának, hogy felhívta figyelmemet a Király-napló párhuzamaira.)

Next