Jelenkor, 2019. július-december (62. évfolyam, 7-12. szám)
2019 / 9. szám - Radnai Dániel Szabolcs: Egy meg nem írt családregény fejezetei: Ungváry Rudolf: Balatoni nyaraló
csupán 1885-ben válik a 18. század során Németországból Tapolcára települő, zsidó származású Lessnerek birtokává, s csak az 1940-es évek végéig, a teljes Lessner-vagyon államosításáig marad az. Mindazonáltal az értekező stílusú, prózában írt rege a történetet a 18. század elejétől indítja, s a könyv utolsó lapjai már 2017-es eseményekről számolnak be. Ezzel együtt a történet több is annál, amit a cím takar: a Balatoni nyaraló nemcsak egy balatoni nyaraló története, hanem számos, egymáshoz sok-sok látható vagy láthatatlan szállal kapcsolódó Balaton-felvidéki család, személy, dinasztia, történet, emlék, élmény, zsúptetős vincellérház, nyári lak, úri villa, pince, dűlő, ösvény és árok kibogozhatatlan hálózata, melynek elemei mind-mind megjelennek a Lessner család históriájában. A mű tehát nem egyetlen történetet akar elmondani, hanem események, históriák, elbeszélések nehezen összeilleszthető mozaikját hozza létre. Felkínálja ugyan a lehetőséget a kapcsolódások megtalálására, de a könyv tétje voltaképp nem egy erőteljes narratíva felmutatása, sokkal inkább a múlt megismerésére, megismerhetőségére irányuló értelmező tevékenység feltárása. Nem nagy és hősies cselekedetek foglalata, csupán vázlatok a múltról: „Helyreállítási kísérlet, a valóság egyik regéje. Mivel sem ott nem voltunk, sem nem látunk bele senki lelkébe, ezért folytonosan feltételezésekre kényszerülünk" (47.). Ám épp ez a koncepció, a valóság megismerhetőségének illuzórikusságából eredő töredékesség, narratívanélküliség az, amely feszültségben áll a mű többször, következetesen jelzett műfaji kódjával: a regével. Ungváry könyve nem azért nem jó rege, mert nincs versbe szedve, nem szerepelnek benne középkori vitézek, vagy mert hiányzik a stilizált, heroikus vérontás és a fantasztikus elem. Ha a műfaj 18-19. századi hagyományát és Szajbély Mihály, Takáts József vagy éppen Mikos Éva által kiválóan leírt legalapvetőbb funkcióját, a naiv népies epika és a nemzeti eredettörténet utólagos pótlására irányuló szándékot veszszük figyelembe, e szövegtípus egyik legfontosabb jellemzője az erőteljes, átélhető és a (nemzeti) közösség perspektívájából identikussá tehető narratívák megalkotása. Utóbbira a Balatoni nyaralóban megvan a lehetőség, de a szerzői koncepció, a cselekményszálak mozaikszerűsége, a váratlan (néhol egészen ad hocnak tetsző) tér- és időugrások mindezt lehetetlenné teszik. Ungváry mindent latba vet: levéltári forrást, régi újságcikkeket éppúgy felhasznál, mint elfeledett könyveket, memoárokat, nem beszélve a hosszú és mély személyes elbeszélésekről, de csak kevéssé lép túl a rekonstruálható tényeken. Szereplői történetét kevéssé színesíti, lakja be, teszi átélhetővé; gyakorlatilag egyetlen alakja sem válik központi figurává („hőssé") - még a szőlőt megvásároló és a telken házat építő ifj. Lessner Mór vagy a családi vagyont ideiglenesen megmentő Bartuska Károly (Lessner Erzsébet férje) sem. A mű legjobban sikerült részei - leginkább az 1930-as évek végétől a felszabadulásig és a koalíciós időkig tartó periódust tárgyaló egységek egy meg nem írt családregény fejezeteiként olvashatók, mégsem állnak össze kerek egésszé; a könyv végéig jellemző marad a cselekmény- és időkezelés tudatos töredékessége. E sajátos elbeszélésmóddal függ össze a szöveg nehézkes nyelvezete, amely még inkább akadályozza a koherencia megteremtését. Noha maga a könyv nem kifejezetten terjedelmes (mindössze 250 oldal), s elbeszélője sem mondható bőbeszédűnek, terjengősnek . A rege műfajmegjelölés annyiban is megtévesztő, hogy - ha már Balatonról lévén szó - automatikusan felidézi a tájjal kapcsolatos magyar irodalmi hagyomány talán legfontosabb szereplőjét, „apafiguráját": Kisfaludy Sándort és regéit (Regék a magyar életidőből). Ugyanakkor Ungváry könyve ezzel a szövegkorpusszal (és általában a Kisfaludyak, Berzsenyi Dániel, Garay János nevével fémjelezhető dunántúli irodalmi hagyománnyal) szinte semmilyen jelentékeny intertextuális kapcsolatot nem épít ki, távol tartja magát mindennemű pannon-kultusztól. Egyik szereplője, Hajós József szájába adva egyszer idézi ugyan az egyik Himfy-dal részletét („Ott tanultam meg, ki legyen / S mi legyen a szerelem" [62.]), de a szöveg utalásrendszerében más költőinkkel (Petőfivel, Arannyal, Adyval, József Attilával) ellentétben nem kap szerepet a továbbiakban Kisfaludy Sándor.