Jelenkor, 2019. július-december (62. évfolyam, 7-12. szám)

2019 / 10. szám - Fotó. Schaár Erzsébet: Fal előtt, fal mögött (1968) - Fotó. Varga Imre: Derkovits Gyula (1977)

korábbi változatoknak nem volt sajátja.­ Az eredeti gipszmaszkokat és -kezeket felhasz­nálták a pécsi rekonstrukcióban, azonban a nehezebb, romlandóbb hungarocell elemeket nem tárolták tovább. Az a folyamat, amely 1974-ben indult, átvitt és technikai értelemben is lenyomatként a székesfehérvári és luzerni változatokhoz visszanyúlva, azokkal érint­kezésben hozta létre a maga utcáit, lezárult. A szabadtéri elhelyezés azért is szerencsésebb lett volna, mert itt ismét olyan megoldás született, amit csak az néz meg, aki direkt ezzel a művel akar találkozni. Hasonlóan azon kevés, maradandó anyagból is megvalósult kompozícióhoz, mint a Fal előtt és fal mögött (1968), amely a székesfehérvári Szent István Múzeum udvarán áll, vagy az eredetileg Márévár számára, a vár legendájához kapcsolód­va készült, halála után bronzból és alumíniumból kiöntött szobor, amely most a pécsi Janus Pannonius Múzeum kertjében látható, a Sachsenhauseni mártírok emlékműve pedig az állandó kiállítás átalakítását követően a lágermúzeum raktárába került. A fiatalon már ünnepelt portrészobrásznak számító Schaár miért, hogyan lett mellő­zött? Mennyi része volt ebben a kultúrpolitikának és mennyi a művész alkatának? Valószínűnek tűnik, hogy a személyes és programszerű mellőzés helyett a könnyebb el­lenállás felé haladás volt döntő az esetek többségében. Ahogy a fenti példa is mutatja, egy-egy szobor felállítása a különböző bürokratikus szintek bármelyikén - a helyi funkci­onáriusoktól a Képzőművészeti Lektorátusig - megakadhatott. És nem utolsósorban arról volt szó, hogy nő lévén, szobrászfeleség lévén, Schaár mindenképpen hátrányban volt ebben a hagyományosan férfiak által gyakorolt és dominált mesterségben. „Az, hogy egy nő szobrász, borzasztó állapot" - mondja Schaár egy interjúban.­ Pályája a két világháború között indult, 1948-ben még szerepelt a Közösségi művészet felé nevű reprezentatív tárlaton, de 1953-ig csak egyetlen szobrát állították fel, a Dérynét a városligeti művészsétányon.­ Az 1960-as évektől, talán Ferenczy Béni 1956-os cikkének jóvoltából, időnként kapott még megbízásokat, noha jórészt csak emléktáblákra, kisplasz­tikákra, legfeljebb mellszobrokra. Ezeket az emléktáblákat Schaár szobrászian, portré­­domborművek formájában fogalmazta meg, mint a Radnóti- (1969) vagy a Henszlmann­­emléktáblát (1972). A Petőfi-domborművet (1973) a márciusi ifjakat megidéző maszkokból és egy mintázott Petőfi-fejből álló csoportkompozícióként alkotta meg, noha eredetileg csak egy Petőfi-fejre szólt a megbízása.­ „A házgyári elemek nagyon tetszettek" - ismét a székesfehérvári Utca vendégkönyvéből idézve -, és úgy tűnik, nemcsak azoknak a tárlat­látogatóknak, akik e kiállítás alkalmával jegyezték le megfigyeléseiket, hanem Schaár sze­rencsésebb pályatársainak is. Talán nekik a leginkább. Bár Schaár pályáját nem követhet­jük köztéren, az 1970-es kiállításon bemutatott műveinek formai ötleteit jobb sorsú karrierszobrászok kezdték el használni - itt elsősorban Varga Imrére gondolok. Varga második retrospektív tárlata 1972-ben volt Tihanyban. Itt jelentek meg először a Schaáréhoz hasonló építészeti elemekkel komponált zsáner-jelenetek: az a típusú figura­architektúra viszony, ami Schaár kísérleteivel tűnt föl először a magyar szobrászatban, a hatvanas években. Most és itt nem térek ki részletesebben arra, amit már Rényi András, de mások is megírtak,10 hogy hogyan találkozott Varga Imre művészete és a kádári kon­szolidáció programja, de arra igen, hogy Varga a formai megoldásokat új emlékmű-szob­­rászatához szemmel láthatóan Schaár köztérre soha nem került műveiből merítette. 6 Fitz Péter: Schaár Erzsébet Utcája Pécsett, Magyar Építőművészet, 1994/6,32-34. 7 Lásd bővebben: Rózsa Gyula: Egy magyar szobrász útja, Kritika, 1975/10,17-18., illetve: P. Szűcs Julianna: Messzi utca. Kilencven éve született Schaár Erzsébet, Népszabadság, 1998. július 25. 8 1966-ban áthelyezték a Margit-szigetre, az ott kialakított művészsétány részeként. 9 SZM-MNG, Adattár, 25000/2014/L/X­XI/ Megrendelés/Zsűrijegyzőkönyvi kivonat 10 Kovács Péter: A tegnap szobrai, Életünk, Budapest, 1992. Rényi András: A légből kapott monu­mentum, Mozgó Világ, 2000/2,99-113. György Péter: Kádár-kori giccsek a nagy Magyarországért, Élet és Irodalom, 2012. december 21.

Next