Jelenkor, 2019. július-december (62. évfolyam, 7-12. szám)
2019 / 12. szám - Miklósvölgyi Zsolt: "...A szabadság ábrándja be volt kerítve...": Náda Péter Berlinjéről
„A gyárak elnyelik a munkásokat, s a remízekből mint valami roppant állatok tisztán és fényesen előjönnek az elektromos szerkezetek, hogy szétfussanak, hogy magukba összegyűjtsék a munkára szorított életet, hogy halálra gázolják az együgyűeket és elfáradtakat, hogy parancsoljanak nekünk és szolgáljanak minket, és ragyogjanak a napverésben. [...] Az ember, az állat és a gép csodálatos formái és mozgásai. Az organizmus és az organizáció."19 Kassák tehát a modern nagyvárosi lét elszemélytelenítő vonását látja visszaköszönni Ruttmann filmjének Berlinjében, amely az embert, természetet és technológiát egyetlen jól szervezett „óriásgépbe" (Lewis Mumford) szervezi. Ezt az individuális érzékelés szintjét meghaladó szerveződést nevezi Bacsó Béla Berlin-esszéjében, Georg Simmel nagyvárosi kultúráról szóló gondolatai nyomán, a „személytelenné vált szellem formáinak".20 A Párhuzamos történetek vonatkozó, 1930-as évek Berlinjében játszódó történetszála azonban nem aknázza ki a város ezen aspektusában rejlő térpoétikai lehetőségeket, hiszen az Otmar Freiherr von der Schuer professzor igazgatta Vilmos Császár Fajbiológiai és Örökléstani Intézet köré csoportosuló jelenetek javarészt a várostól délnyugati irányba elhelyezkedő Dahlemben játszódnak. A történetszál folyamán egyebek mellett az intézet közelében található Szent Anna templom, Schuer professzor villája, Arno Breker műterme, vagyis csupa olyan helyszín jelenik meg, amely a náci párt arisztokrata, tudós, értelmiségi és művészeti elitjének exkluzív kulisszáit mutatja be. Ennek egyik legfőbb oka, hogy a dahlemi eugenikai intézetben és annak környékén játszódó jelenetek a regény fikciós földrajzában valójában nem a Párhuzamos történetek további Berlin-leírásaiba, hanem a harmadik kötetben megjelenő délnémet fajkutató központ wiesenbachi jeleneteibe kapcsolódnak. A Nádas-regény így tudatos térpoétikai döntésként takarja ki a korszak Berlinjének sajátos atmoszféráját. Azt az eleven lüktetésű várost tehát, amelyet egyebek mellett Alfred Döblin híres városregényéből, az 1929-ben megjelent Berlin Alexanderplatzból vagy kortárs feldolgozásban Volker Kutscher 2007-ben megjelent Der nasse Fisch című bűnügyi regényéből, illetve az az alapján készült, 2017-ben bemutatott nagysikerű, Berlin Babylon című televíziós sorozatból ismerhetünk.21 így azonban a regény nem aknázza ki a weimari köztársaság Berlinjének egy másik, irodalom- és művészettörténeti szempontból is jelentős aspektusát sem, amely éppen a személytelenné és mechanikussá váló kísérteties urbanitás ellenteteiben burjánzik. A reprezentatív beruházásokkal, grandiózus infrastrukturális fejlesztésekkel és a bürokrácia funkcionális tereinek kiépülésével párhuzamosan ugyanis Berlinben megjelennek a kicsapongó, dekadens individualitás kultuszát éltető alternatív kultúra és éjszakai élet legkülönfélébb színterei is: éjszakai klubok, kocsmák, bordélyházak, a legkülönbözőbb szexuális szubkultúrák titkos kulisszái, vagy éppen a korszak avantgárd művészeinek kávéházi körei. Mindezek öröksége tovább él aztán a második világháború utáni Nyugat-Berlin ellenkulturális színtereiben, onnan pedig átöröklődött az újraegyesített város identitáskultúrájába is, s ez viszont, mint azt alább látni fogjuk, már megjelenik a Nádas-regény kétezres évekbeli történetszálán. A Párhuzamos történetek fikciós földrajzából tudatosan kitakart dekadens Berlin tehát ideiglenesen bár, de az előkelő külvárosokba és az ősi német vidékekre „szorítja ki" a nemzetszocialista faji utópiák színtereit. 19 Kassák Lajos: Az abszolút cím, in: Kassák Lajos: Éljünk a mi időnkben, Magvető, Budapest, 1978. 130. 20 Bacsó Béla: „Nekünk ma Berlin a Paksunk", Élet és Irodalom, 2007. április 6. 17. Az esszé egyébiránt a Petőfi Irodalmi Múzeumban azonos címmel rendezett, Magyar írók Berlin-élménye 1900- 1933 alcímmel megrendezett kiállítás megnyitószövegének írásos változata. 21 Volker Kutscher: Der nasse Fisch, Kiepenheur & Witsch, Köln, 2007.