Jelenkor, 2019. július-december (62. évfolyam, 7-12. szám)

2019 / 12. szám - Lőcsei Péter: A kozmikus perspektíva, a ragasztó és a piszok: Weöres Sándor a mesterségről

* „Értelmetlen bálványimádás és egyhelyben­ tipródás helyett akkor férünk hozzá a költé­szethez, saját igazi lelki tartalmunkhoz, ha minden »személyes« természetű dolgot, min­den valamire­ vonatkozót, minden hiút kilódítunk magunkból; akkor hozzáférünk az iga­zi, személy­ fölötti valósághoz s ezt költészetté lehet varázsolni. Ott, ahol most tipródunk, fű nem terem". Ugyanígy tévútnak tartotta az írók magánéletében való „turkálást", illetve az alkotók méricskélését: „az a fő, hogy tudott-e igazi értéket adni s nem az, hogy hánya­dik a libasorban". 1946 őszén Ertseyt - Darázs Endrével, Szabó Edével, Mándy Stefániával, Bodnár Évával és Juhász Ferenccel együtt - a Sorsunk szerkesztőjének figyelmébe ajánlotta.32 További kapcsolatukról alig tudok valamit. Annyi bizonyos, hogy a Tiszatájban, a fiatal költő folyóiratában 1947-48-ban Weöresnek négy verse jelent meg. A folytatás azonban elmaradt. Ez nyilván a szerkesztő vonalas verseivel, illetve az idomulni nem akarók elleni durva támadásokkal és a sajtószabadság korlátozásával is összefüggött. Weöres a Válasz körében ismerte meg Szokolay Károly néhány írását. Sárközi Mártának maga ajánlotta az Ősz és a Mozdul a csónak című versét.33 Ezek már nem jelenhettek meg ott. A fiatal költő kiadatlan munkáiból is küldött neki, és minden bizonnyal tanácsokat kért tőle. Ezt a fennmaradt válaszból tudhatjuk. Darázs Endréhez hasonlóan őt is tehetsé­gesnek tartotta. 1949. február 28-án kelt üzenetében egész sor figyelmeztetést fogalmazott meg számára. Arra biztatta, hogy ne foglalkozzon a gyors siker lehetőségével. Ehelyett „a lassan­ érlelődő emberfelettien­ nagy eredményre" törekedjen. A jelentős művekhez az al­kotóerő mellett az alakítóerő megszerzésére van szüksége. Hét olyan összetevőre hívta fel figyelmét, amelyet tanulnia, erősítenie kell. Elsőként a verslábak, versformák tökéletes elsajátítását említette. Ehhez szorosan kapcsolta a szavak hangzásának, jelentésárnyalata­inak, hajlékonyságának ismeretét. Úgy vélte, nélkülözhetetlen a versek egységes árama, lendülete. Fontosnak tekintette a mondatfajták változatos felhasználását. A kompozíciók típusai közül egyiket sem tartotta kizárólagosnak. Néhány jellegzetes példát nevezett meg közülük; Petőfi és Ady egy-egy versét (Kutyakaparó, A Halál rokona), Kosztolányitól a Hajnali részegséget és a Szeptemberi áhítatot. A főtémák és a melléktémák variálódásának remekműveként Babitstól az Egy filozófus halálára, Pilinszkytől az Utazás szerepelt.34 Azt tanácsolta Szokolaynak, hogy írásaiban ne tűrje az aránytalanságot, ugyanakkor óvta a túlzott szabályosságtól. Véleménye szerint a töretlen harmóniát azelőtt kell megbontani, mielőtt monotóniát okozna. Weörest nem csábította az eredetiség, nem is tartotta önértéknek. Számolatlanul sorol­ta azokat a hatásokat, forrásokat, amelyekkel kapcsolatba került, amelyeknek tartalmi, formai elemeit felhasználta. Közöttük remekművek éppúgy előfordultak, mint mások ál­tal figyelemre sem méltatottak. Szokolay Károlynak adott utolsó tanácsa is ezekkel füg­gött össze: „Ne törődj affélével, mint: egyéniség, eredetiség. A hatásoknak nagy érlelő erejük van, szerelmes verseiben John Donne hatását sejtem, s ez igen jó iskola."35 32 Weöres Sándor Várkonyi Nándornak, Csönge, 1946. okt. 14. WSLev. I. 546. 33 Weöres Sándor Sárközi Mártának, 1949. jan. 18. WSLev. II. 211. 34 Utóbbi azért is szót érdemel, mert egészen friss élménye volt Weöresnek. A vers a Válasz 1948. decemberi számában jelent meg. Végső címét (Senkiföldjén) később nyerte el. 35 Weöres Sándor Szokolay Károlynak, Csönge, 1949. febr. 28. WSLev. II. 482.

Next